Fegyverrel lövöldözött és fenyegetőzött egy férfi Ácson

Vágólapra másolva!
Márciusban egy férfi szomszédjával vitatkozott Ácson. Amikor a veszekedés elfajult, a dühös férfi elővett egy pisztolyt és megfenyegette a szomszédját, hogy meglövi. Ezután pedig, hogy bebizonyítsa a fenyegetést, elsütötte a fegyvert.
Vágólapra másolva!

Március 10-én egy ácsi férfi egyik szomszédjával vitatkozni kezdett, mert a szomszéd kutyája folyamatosan ugatott és ez zavarta a 75 éves férfit. A veszekedés közben az idős férfi szidta a szomszédját, majd elővette a nála lévő gázriasztó pisztolyt és kétszer a levegőbe lőtt. 

Tennessee, gyilkosság, anya, pisztoly, lánya
A kép illusztráció.
Fotó: Shutterstock 

Ezután ordibálva megfenyegette a szomszédját, hogy lábon fogja lőni, majd az ablakát bedobja téglával. 

A férfit az ügyészség gyorsított eljárásban 234 ezer forint pénzbüntetésre kötelezte és elkobozta tőle a riasztópisztolyt. 

Budapesten egy férfi a rendőrökre és a mentősökre is rálőtt. Miskolcon egy férfi az erkélyről lövöldözött. Januárban egy veszprémi településen volt lövöldözés. Újbudán is elfajult egy vita, lövöldözés lett a vége.