Egyetlen baloldali ígéret sem valósult meg Újpesten - videó

Vágólapra másolva!
Ahogy közeledik az önkormányzati választás napja, egyre szembetűnőbb, hogy milyen felelőtlenül is politizál valójában az ellenzék. Az ígérgetés és a hergelés tét nélkül ugyanis nagyon jól megy, 2019-ben azonban ezzel a régi trükkel – talán számukra is váratlan módon – sikerült néhány önkormányzatot a saját játszóterükké alakítani. Újpesten kórházat ígértek, de csak egymilliárd forint tűnt el.
Vágólapra másolva!

A hergelésben bármelyik ellenzéki pártot rutinosnak lehet nevezni, a Momentum és a DK azonban fekete öves szintre fejlesztette azt. Ennek a frigynek az eredményét láthatjuk Újpesten, ahol a DK-s alpolgármester, Trippon Norbert gyámsága alatt álló, korábban momentumos Déri Tibor vezeti névleg a kerületet - írta a Pesti Srácok. A 2019-es kampányban is közösen adták elő a klasszikus választási ígéreteket az egészségügy fejlesztéséről, a rendelőintézet várólistáinak csökkentéséről, új CT-berendezés beszerzéséről, de még erre is lapot húztak, és kijelentették, hogy Újpestnek kórháza lesz, higgyetek benne!

Az újpestiek elhitték, kórház meg nem lett, de legalább eltűnt egymilliárd forint, amit a projekt előkészítésére szántak. Tripponék ugyanis kerületi forrásokat különítettek el a kórház megvalósításának előkészítésére, azonban nem sokkal később előjöttek egy tanulmánnyal, amely kimutatta, nem érdemes Újpestre kórházat építeni. A gyanús körülmények között született tanulmányt a kerület baloldali vezetése elfogadta, a kampányígéret tehát hamar kútba esett. Az előkészületekre elkülönített 1 milliárd forint azonban szőrén-szálán felszívódott a költségvetésbe, a városvezető és a városvezetőt vezető pedig nem volt hajlandó válaszolni arra, hogy mi történt pontosan a pénzzel.

Az újpesti egészségügy történetéhez hozzátartozik, hogy a Demszky-féle főváros teljesen elhanyagolta az általa fenntartott kórházakat, míg a Gyurcsány-kormány 2007-ben bezáratott kulcsfontosságú fekvőbetegosztályokat Újpesten, amelyek együtt az intézmények teljes ellehetetlenüléséhez vezettek. Trippon Norbert kétszer is tehetett volna lépéseket az újpesti kórház ügyéért, hiszen 2007-ben, a bezárások idején is alpolgármester volt, viszont sem akkor, sem a mostani ciklusban nem volt fontos neki a kórház ügye.

Trippon Norbert és Déri Tibor egy 2019-es kampányvideó felvételéhez vonultak ki az újpesti rendelőintézethez, ahonnan felhívták a szemészetet, hogy “időpontot foglaljanak”. Valójában csupán annyit akartak elérni, hogy egy, a telefont felvevő diszpécser közölje, nyárra nem tud időpontot adni, ezt követően letették a telefont. A videóban ezután mindent is megígért a két jelölt: a várólisták megszüntetését, CT-készüléket és béremelést. Egyik sem valósult meg.

Olyannyira igaztalannak bizonyultak az állítások, hogy a mai napig nem javultak a várólisták, sőt. Több olyan rendelés van, ahol egy vagy két orvos látja el az egész kerületet, illetve egyes gyermekszakrendeléseken csak a felnőttorvosok bevonásával, illetve helyettesítéssel oldható meg az ellátás. A PestiSrácok.hu is megpróbált utánajárni, hogy milyen várólisták vannak a rendelőintézetben, és mint kiderült, egy általános érrendszeri vizsgálatra például maga a foglaló rendszer sem tudja megmondani, mikor lesz legközelebb szabad időpont, egy biztos: legalább 2 és fél hónapot kell várni.