Bródy Jánostól a tarhálókirály Juhász Péterig: egymás nyakán voltak a baloldali politikusok és celebek Magyar Péter rendezvényén

Magyar Péter, tüntetés, baloldali tüntetés, Kossuth tér, Budapest, 2024. 04. 06.
Fotó: Fotó: Ladóczki Balázs - Origo
Vágólapra másolva!
Bukott MSZP-s politikusok is ott voltak Magyar Péter rendezvényén.
Vágólapra másolva!

A kormánykritikus megnyilvánulásairól ismert Bródy János is kilátogatott Magyar Péter eseményére - írta a Mandiner. 

Ahogy arra számítani lehetett, a tömegben több ismert, baloldali szereplő is feltűnt. Molnár Áron noÁr már csütörtökön a TikTok-oldalán beszámolt arról, hogy részt fog venni Magyar Péter szombati tüntetésén.

molnararon
noár
Molnár Áron is ott volt

Természetesen jelen volt Nagy Ervin is, aki Magyar Péter színre lépése óta minden megmozduláson aktívan kivette a részét. A március 15-i zászlóbontáson is a színpadra lépett, majd a március 26-i demonstráción is jelen volt.  A szombati tüntetésen is többször a színpadra lépett, többek között elénekelt egy Presser-szerzeményt, a rendezvény végén pedig beleordította a mikrofonba, hogy kipukkadt a lufi, majd rázendített a Kossuth-nótára.

magyarpéter, nagyervin
Nagy Ervin természetesen megint ott volt
Fotó: Gergely HANDO / Euronews

„Eljöttünk, mert egy az ügy. Az Orbán kormány elleni fellépés” – írta közösségi oldalán Juhász Péter, aki nemrég jelentette be, hogy Budapest V. kerületében elindul a polgármesteri tisztségért. 

Tordai és Ujhelyi is ott volt

Azonban nemcsak Juhász Péter volt az egyetlen ellenzéki politikus, aki bejelentkezett az eseményről. A párbeszédes Tordai Bence, két fotót osztott meg Facebook-oldalán a megmozdulásról. 

Ujhelyi István EP-képviselő a családja Nyakó István MSZP-s politikus társaságában jelent meg.