Ásóval, baltával vertek félholtra egy férfit Hatvanban – videó

Vágólapra másolva!
A két férfi március 30-án este Hatvanban egy korábbi nézeteltérés miatt baltával és ásóval vert meg egy helyi férfit. A megvert férfi életveszélyes sérülésekkel került kórházba.
Vágólapra másolva!

A rendőrök négy órán belül elfogtak egy 27 éves férfit, aki kihallgatásán beismerő vallomást tett. Társát, egy 50 éves férfit április 5-én reggel vették őrizetbe, aki szintén beismerő vallomást tett. 

A bíróság azóta elrendelte a letartóztatásukat.

Ahogy azt korábban megírtuk, brutálisan megvertek egy férfit Ózdon, egy másik férfit pedig Kecskeméten. Angliában pedig egy 13 éves kislányt vert meg asszony brutálisan, mert szerinte a gyerek túl hangosan hallgatta a zenét.