A jazz és a könnyűzene világsztárjaival erősít a Müpa

Fotó: Müpa
Vágólapra másolva!
Három vadonatúj produkcióval bővül a Müpa 2024-es programkínálata, és mindhárom a jazz és a könnyűzene nemzetközi élvonalából érkezik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára. A legendás énekesnő, Dee Dee Bridgewater és kvartettje mellett Budapestre látogat hozzánk a legtöbb Grammy-jelöléssel büszkélkedő Take 6, az első turnéjának 10. évfordulóját ünneplő Postmodern Jukebox pedig dupla koncerttel várja közönségét. A jazz aktuális világsztárjai mellett a következő hetekben teret kapnak a műfaj feltörekvő, fiatal csillagai is.
Vágólapra másolva!

Hogyan szólnának napjaink legtöbbet streamelt slágerei, ha ötven vagy száz évvel ezelőtt írták volna meg őket? Ez a kérdés foglalkoztatta a zongorista Scott Bradlee-t is, amikor megalapította a Postmodern Jukebox zenei kollektívát. 

A jubileumi turné alkalmából a Müpába látogató formáció a popzene ikonikus, mai és örökzöld dalait dolgozza át swingesített, jazzesített, doo-woposított, soulosított, Motown-hangzású hangszereléssel, több milliós nézettséggel bíró videóikat pedig csak élő fellépéseik múlják felül. 

2024. szeptember 13-i és 14-i dupla koncertjükre április 12-től válthatók jegyek a Müpa honlapján és jegypénztárában. 

Postmodern Jukebox, Fotó: Müpa

Míg a Postmodern Jukebox a jelen és a múlt kapcsolatát keresi, addig Dee Dee Bridgewater hat évtizedes pályafutásával maga is aktívan alakította és alakítja a jazz történetét. 

Karrierje során a Tony-díjjal és három Grammy-díjjal is kitüntetett énekesnő egyenrangú partnerként dolgozott a jazz legnagyobb legendáival, tagja volt többek között a Thad Jones–Mel Lewis Orchestrának, de zenélt Max Roach-csal, Sonny Rollinsszal, Dexter Gordonnal és Dizzy Gillespie-vel is. 

A Dee Dee Bridgewater Quartet We Exist! elnevezésű turnéja keretében érkezik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe június 30-án. 

Take 6 Fotó: Müpa/John Abbott

A Müpa közönsége már ismerősként köszöntheti a Take 6 formációt, amely július 6-án ismét ellátogat a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe. Az angyali hangú zenekart eddig tíz Grammy-díjjal tüntették ki, emellett pedig ők büszkélkedhetnek a legtöbb Grammy-jelöléssel a műfajban. Az a cappella gospel koronázatlan királyai a jazz meghatározó, korai műveit feldolgozó új albumukkal térnek vissza Magyarországra. 

Bár a három új produkcióra még hónapokat kell várni, a Müpa közönsége a következő hetekben sem marad izgalmas jazzkoncertek nélkül. Közeleg az április 30-i Nemzetközi Jazznap, amelyre különleges produkciók érkeznek, a Jazzműhely sorozatba új zenei projektjével tér vissza Lamm Dávid, a Jazztavasz alkalmából fellépő Lakecia Benjamin, Chris Botti és a Laila Biali Trio koncertjeire pedig már csak néhány szabad jegy maradt.