Újra itt a tél, havazik a Kékestetőn

Vágólapra másolva!
A tavaszias idő ellenére visszatért a tél Magyarország hegyeibe. Erről árulkodik a Kékestető webkamerája által készült felvétel is, ugyanis azon látszik, hogy esik a hó.
Vágólapra másolva!

Visszatért a tél Magyarország egyes részeire. A kora tavaszias idő ellenére havazik a Kékestetőn. A Hungaromet azt írta, több helyen várható kisebb eső, zápor, havazás a magasabban fekvő helyek mellett. Éjjel az Alpokalján is előfordulhat havazás. Pénteken napközben lassanként felszakadozik a felhőzet - írta a HEOL.

 

A Kékestető webkamerája által készült felvételen látszik, hogy esik a hó.

Holnap kora estig helyenként még előfordulhat eső.

Ma az északi, északkeleti szél a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti megyékben megélénkül, helyenként megerősödik, estétől azonban mérséklődik a légmozgás. Holnap a délkeleti szél már csak kevés helyen élénkülhet meg átmenetileg. 

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 1 és 6 fok között alakul, de ahol felszakad a felhőzet, ott gyengén fagyhat. 

A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 8 és 12 fok között valószínű.