Tuzson Bence: A családok támogatásán keresztül lehet erős országot létrehozni

tuzsonbence
Vágólapra másolva!
A család áll a kormány politikájának középpontjában, mert a családok támogatásán keresztül lehet erős országot létrehozni - mondta Tuzson Bence igazságügyi miniszter kedden Fóton, a Boglárka bölcsőde új épületének átadásán.
Vágólapra másolva!

Tuzson Bence, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, úgy fogalmazott: 

Közösséget úgy lehet igazán építeni, "ha a legkisebbeket segítjük, hiszen rajtuk keresztül a családokat segítjük". A családok megerősítésével pedig erős közösség, erős város jöhet létre.

A miniszter elmondta: 2014-től 300 új bölcsődei férőhely jött létre a választókerületben. Országosan 2790 a bölcsődék száma, a 63 ezer férőhely pedig a duplája annak, mint ami 2010-ben volt. Fóton jelentős fejlődés ment végbe az utóbbi időszakban.

Tuzson Bence szerint sok minden múlik azon, hogy helyben megvannak-e az elképzelések, az erő, az akarat arra, hogy fejlesszék a települést, mint Fóton.

A politikus a nevelők munkáját megköszönve hangsúlyozta: 

szükség van a gyermekekkel foglalkozók elkötelezettségére is, "hiszen ez nem egy foglalkozás, ez sokkal több annál. Gyerekekkel csak úgy lehet foglalkozni, ha valaki ezt szívvel-lélekkel csinálja".

Vass György polgármester (Fidesz) egyebek mellett azt emelte ki, hogy nagy szükség volt a bölcsőde bővítésére, hiszen a város lakossága évről évre gyarapszik, és a település a rendelkezésre álló kapacitásokat lassan kinövi.
A 28 férőhelyes, mintegy 300 négyzetméteres alapterületű új épületben két csoportszoba van, a kiszolgáló helyiségek mellett pedig mozgásfejlesztő szoba is található. A Boglárka bölcsőde fejlesztéseként létrejött új épület a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg mintegy 346 millió forint vissza nem térítendő támogatásból.