Tordai Bence megijedt a Fradi-szurkolóktól: minden korábbinál szánalmasabb magyarázattal állt elő

Az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások az Országházban, Szabó Tímea, Tordai Bence
Vágólapra másolva!
Jól láthatóan megijedt, és ezért nagyon szánalmas magyarázattal állt elő Tordai Bence, a dollárbaloldal egyik képviselője azt követően, hogy múlt héten még életfogytiglani börtönbüntetéssel fenyegette meg a fociultrákat. A mérhetetlen támogatottságú párbeszédes képviselő mindezek mellett a védelmébe vette az összes elítélt baloldali politikusbűnözőt is.
Vágólapra másolva!

Tordai Bence, a nulla sázalékos támogatottságú Párbeszéd képviselője múlt héten parlamenti felszólalásában életfogytig tartó börtönnel fenyegette a fociultrákat. A Ferencváros szurkolótábora múlt vasárnap a Kecskemét elleni bajnoki mérkőzés elején transzparensen üzent a Párbeszéd képviselőjének, majd pedig megszólalt a csapat vezérszurkolója, Hamberger Ádám is. 

Amikor elhangoztak Tordai Bence felháborító parlamenti mondatai, nekem és a szurkolótársaimnak is egyértelműen az volt az első gondolatunk, hogy ezt nem hagyjuk szó nélkül – idézte fel a történteket a Magyar Nemzet megkeresésére Hamberger Ádám, a Fradi vezérszurkolója. Elmondta, hogy nem érti honnan veszi a bátorságot Tordai, hogy ilyen kérdéskörben megnyilatkozzon, ráadásul ilyen stílusban és mérhetetlen ostobaságot mutatva.

Tordai megijedt a szurkolóktól?

Most Tordai az ATV reggeli műsorában próbált meg reagálni a Ferencváros szurkolóinak az üzenetére, de csupán egy szánalmas magyarázkodásra futotta. A dollárbaloldali képviselőnek csupán annyit sikerült mondania az elmúlt napok történéseire, hogy 

egy része vicces, egy része azért elég fenyegető. Életfogytig tartó kínszenvedést kívánnak nekem. Vagy akarnak okozni, ezt még nem teljesen sikerült dekódolni. 

Mindezt azzal egészítette ki, hogy szerinte a Fradi-szurkolók vagy más csapatok szurkolói nem követik a napirend előtti felszólalásokat az Országgyűlésben. Ezzel Tordai arról tett tanúbizonyságot, hogy mélyen lenézi a focimeccsre járókat, ráadásul ismét sikerült őket megsértenie. Jól látszik, hogy Tordai megijedt a fociszurkolóktól, és azért adta elő ezt a szánalmas magyarázkodást. 

Tordai a műsor többi részében védelmébe vette a bűnöző baloldali politikusokat (Fekete-Győr, Varju László, Gurmai Zita, Molnár Zsolt, Donáth Anna). Nagyon nem is tehetett mást, mivel ha 2026 után is képviselő akar maradni, akkor csak az elítélt politikusbűnözőkkel való összefogás révén őrizheti meg a mandátumát. 

A dollárbaloldali képviselő ezt követően szánalmas módon megismételte azt a valótlanságot, hogy a Fekete-Győr által a rendőrök felé dobott pirotechnikai eszköz semmilyen veszélyt nem jelentett, és ezzel csak a véleményét fejezte ki a Momentum bukott elnöke.