Tömegmészárlásra készült egy borsodi gimnazista – ötven diákot és tanárt akart megölni

rendőrségi sziréna, forrás: pixabay.com
Képünk illusztráció!
Vágólapra másolva!
A vádirat szerint a fiú 2022. őszétől 2023. januárig rendszeresen arról beszélt osztálytársának, hogy lövöldözne egy iskolában, vagy repülőtéren, olyan helyszíneken, ahol sok ember van. Mindezt azzal indokolta, hogy a társadalom nem érti meg őt, ezért az embereknek traumát akar okozni.
Vágólapra másolva!

A fiú

 a tömegmészárlást a volt általános iskolájában, illetve az aktuális középiskolájában tervezte végrehajtani, de egy közeli óvodában is legalább három óvodást megölt volna.

Előkészületként mind a három intézményben videófelvételeket készített. Internetről igyekezett felderíteni, hogy hogyan juthatna legálisan vagy illegálisan fegyverhez, illetve ennek sikertelensége esetén házilag, hogy tudna lőfegyvert vagy bombát előállítani.

Közösségi oldalakon beszélgetett arról milyen ruházatot fog használni, hogyan hatol be az osztálytermekbe. 

Minimum húsz, de akár ötven diákot tervezett megölni.

Rendszeresen rákeresett olyan internetes platformokra, ahol iskolai lövöldözésekről olvashat. Azt tervezte, hogy a tömegmészárlás után öngyilkos lesz, vagy a rendőrökkel löveti agyon magát.

Az ügyészség most indítványozta, hogy a letartóztatásban lévő fiút ítéljék javítóintézeti nevelésre.

S. Ábel, néhány évvel korábban azt tervezte, hogy 22 embert meggyilkol az ELTE jogi karán, majd magával is végez. Az esetről rendszeresen beszámoltunk, erről itt, itt, itt, és itt olvashat.