Teljes a káosz a Momentumban: egymást ütik Baranyi Krisztina miatt

Baranyi Kriszta
Vágólapra másolva!
A Momentum közleményben tudatta, hogy kizárási eljárást indítanak Jancsó Andrea, Ferencváros önkormányzati képviselője ellen. A politikus most megszólalt az esettel kapcsolatban és a közösségi oldalán közölte, nem kirúgták, hanem kilépett. Szerinte saját pártja elárulta, hogy hűségesküt tehessen Baranyi Krisztinának - vagyis magának Gyurcsánynak.
Vágólapra másolva!

A Momentum vállalta a 2024-es választáson is, hogy ,,nem akadálya, hanem motorja lesz az ellenzéki együttműködésnek". Mint írták, ezért teljesen egyértelmű, hogy támogatják az elmúlt öt évben jól teljesítő ellenzéki polgármestereket – akkor is, ha azok nem a Momentum közösségének a tagjai - írta az atv.hu. Jancsó Andrea, Ferencváros önkormányzati képviselője azonban - szerintük - nem tartozott ezek közé. A politikus most közösségi oldalán azt írta, nem kizárták, hanem kilépett a Momentumból. Mint írta, nyilvánosságra hozza a Momentum Elnökségének pénteken 11 óra 51 perckor küldött válaszát. 

,,Mindenekelőtt szeretnék a 2024. február 28-án kelt kizárási indítványban szereplő ügyekre csak röviden reagálni, tekintettel arra, hogy ez az eljárás valójában nem az abban taglalt ügyekről szól, hanem a közösség szempontjából sokkal súlyosabb: feltétlen kiállás egy olyan pártonkívüli polgármester mellett, aki többször a nyilvános térben rombolta a pártunkat, ha nem az történt, amit ő akart" – kezdi a hosszú bejegyzést. Majd így folytatta: 

Elgondolkodtató, ám mégis költői a kérdés, hogy milyen politikai közösség az, aki nem az elkötelezett tagjai mellett áll ki, akiket megválasztásuk óta folyamatos politikai támadások érnek.

Ezután az indítványban felhozott ügyekre is egyesével kitér. 

,,Évek óta játszott, teljesen méltatlan és szinten aluli kutyakomédia ez, amelynek most a választások előtt egyetlen célja van: hűségesküt tenni Baranyi Krisztinának és a fejemet tálcán átnyújtani neki. Bár a kizárási indítvány sem szakpolitikai, sem jogi szempontokból nem helytálló, de személy szerint sem kívánok egy nyilvánvalóan politikai célokat szolgáló eljárásban részt venni.  

Az úgynevezett „meghallgatáson” nem kívánok részt venni és a mai napon kilépek a Momentumból, mert nem tudok és nem is akarok egy olyan közösség tagja lenni, amely egy bántalmazó mellett tesz hitet a bántalmazott képviselői melletti kiállás helyett" – zárta a bejegyzését.