Társkeresőn ismerkedett meg barátnőjével, majd százezreket csalt ki tőle egy migráns férfi

Rendőrség, illusztráció, rendőrautó
Képünk illusztráció
Fotó: Jose HERNANDEZ Camera 51
Vágólapra másolva!
A sri lankai férfi néhány hét alatt közel 800 ezer forintos kárt okozott barátnőjének azzal, hogy folyamatosan kölcsönkért tőle különféle ürügyekre hivatkozva, amit végül sosem adott vissza. A bíróság felfüggesztett börtönre és pénzbüntetésre ítélte.
Vágólapra másolva!

A srí lankai férfi 2020. decemberében egy internetes oldalon megismerkedett egy nővel, akivel párkapcsolata lett.

A férfi anyagi problémákkal küszködött, ezért 2021. március 10-én felhívta telefonon barátnőjét, majd azt hazudta neki, hogy a folyamatban lévő 

letelepedési eljárásához 172.000 forint kölcsönre lenne szüksége. A nő jóhiszeműen átutalta a férfinak a pénzt. A férfi a következő két hétben sürgős ügyekre rendszeresen kölcsön kért barátnőjétől,

 aki összesen 199.700 forintot utalt át és 245.000 forintot adott készpénzben a férfinak. Azonban ezzel nem ért véget az ügy: 

2021. március 18-án a férfi azzal állt elő, hogy kórházba került,

 és orvosi kezelés ürügyén kért további kölcsönöket.

Mindeközben folyamatosan azzal hitegette a nőt, hogy a családtagjai próbálják visszautalni számára a pénzt,

 és hamis tartalmú képernyőfotókat is küldött neki igazolásképp, majd az állította, hogy technikai hiba miatt nem sikerült az átutalás.

A csalásokkal összesen 776.200 forintos kárt okozott,

 melyből 201.000 forint az eljárás során megtérült.

A tatabányai bíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet a csalással vádolt férfival szemben, és 1 év, 2 évre felfüggesztett börtönre, illetve 450.000 forint pénzbüntetésre ítélte, emellett kötelezte a barátnőjének okozott kár megtérítésére. Az ítélet jogerős.

Szintén barátnőjétől csalt ki pénzt egy debreceni férfi, közel 700 ezret kért tőle kölcsön, amit nem fizetett vissza. Egy tatabányai csaló pedig több, mint 3 millió forinttal károsította meg barátnőjét. Egy nógrádi nő társkeresőn csalt ki százezreket egy idős férfitól, miután elhitette vele, hogy szereti, egy isaszegi nő pedig 200 milliót csalt ki egy cégvezetőtől, a férfi végül kénytelen volt kölcsönt felvenni.

Forrás: Tatabányai Törvényszék