Szijjártó Péter: Magyarország álláspontja a gázai válságot illetően egyértelmű és változatlan

SZIJJÁRTÓ Péter
Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Magyarország álláspontja a gázai válságot illetően egyértelmű és változatlan - írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter közlése szerint megerősítette Amiháj Siklinek, az izraeli kormány diaszpóraügyi miniszterének, hogy Magyarország a lehető leghatározottabban elítéli a Hamász terrortámadását, elismeri, hogy Izraelnek joga van megvédeni önmagát, és úgy gondolja, hogy a terrorellenes műveletek sikere nemcsak Izraelnek, hanem az egész nemzetközi közösségnek is az érdeke.

A tárcavezető hangsúlyozta: Magyarország kitart az Izrael által is nagyra becsült felelős migrációs politika mellett, amelynek egyik következménye, hogy Magyarországon minden vallási közösség biztonságban tudhatja magát.

A nyugat-európai országok egy jelentős részével ellentétben Magyarországon nem lángolt fel a modern kori antiszemitizmus, és azt nem fogjuk engedni a jövőben sem - fogalmazott.

Szijjártó Péter közölte: büszkék vagyunk arra, hogy Közép-Európa egyik legnagyobb zsidó közössége itt, Magyarországon békében és nyugodtan élhet és ápolhatja identitását, hagyományait és vallását.
    

Magyarország továbbra is mindent meg fog tenni a még remélhetőleg életben lévő magyar állampolgár kiszabadítása érdekében - zárta bejegyzését Szijjártó Péter.