Sokkoló baleset Tatán: gyerek, terhes nő és mentősök is megsérültek

Vágólapra másolva!
Komoly baleset történt péntek délután Tatán, a Kristály Imperial Hotelnél, az Ady Endre úton. Mint kiderült két súlyos sérült is van. A helyszínre két mentőhelikopter is érkezett, hogy mihamarabb elláthassák a sebesülteket.
Vágólapra másolva!

Péntek délután Tatán, a Kristály Imperial Hotelnél, az Ady Endre úton egy gyalogosgázoláshoz siető mentőautó ütközött az elé kikanyarodó személyautóval. A balesetnek két súlyos sérültje van, ők tatabányai mentősök. A személyautóban egy család utazott, köztük két gyerek és egy állapotos kismama. A rohamkocsiba egyébként hátulról is beleszáguldott egy másik autó. 

A balesetnek, amelyről a Kemma számolt be, összesen hét sérültje van, öten közülük enyhébb tünetekkel úszták meg a történteket. 

image

A szörnyű eset miatt egy időre a teljes forgalmat leállították az érintett útszakaszon, hogy az érkező mentőhelikoptereknek elegendő helyet biztosíthassanak. Az éppen ügyeletben lévő balesetező mentőt az Almási utca és a Bacsó Béla út kereszteződéséhez rendelték, ahol egy gyalogost gázoltak el. Sajnos a gázolás helyszínére már nem tudott odaérni a mentőautó, mert útközben karambolozott. 

Gál Csaba, a FIDESZ-KDNP tatabányai polgármesterjelöltje együttérzését fejezte ki az eset kapcsán, és hozzátette: bízik benne, hogy a baleset sérültjei mihamarabb teljesen felépülnek.