Rendőrökre és mentősökre lőtt egy férfi Budapesten

Vágólapra másolva!
Egy férfi szerdán riasztotta a rendőröket, hogy fia betört a lakásukba, majd azzal fenyegetőzött, hogy öngyilkos lesz. Az apa ekkor hívta a rendőrséget, akikre a fia egy gázpisztollyal rátámadt, majd bezárkózott a lakás egyik szobájába.
Vágólapra másolva!

Szerdán egy budapesti férfi tett bejelentést a rendőrségen, miszerint fia betörte a házuk egyik ablakát, majd a lakásban azzal fenyegette az apát, hogy öngyilkos lesz. Ezért a rendőrséggel együtt a mentők is a házhoz mentek.

Az őrjöngő 40 év körüli részeg férfi a gyanú szerint begyógyszerezte magát. A rendőrök felszólították, hogy jöjjön ki a lakásból, azonban a férfi ezt nem tette meg, és a 

korábban betört ablakon keresztül egy gázpisztollyal rálőtt a rendőrökre és a mentősökre, akik alig 3-4 méterre álltak a háztól.

gázpisztoly, lövöldözés
A rendőrök és mentősök sem sérültek meg a lövésektől
Fotó:  Magyarország Ügyészsége 

Ezután a férfi kilépett a bejárati ajtó elé, majd onnan 5-8 méter távolságból újabb három lövést adott le két rendőr felé. A begyógyszerezett férfi ezután a rendőrök felé indult, miközben a fegyverrel hadonászott és azt ordította a rendőröknek, hogy takarodjanak. 

A férfi az ordítozás után visszament a házba, és a fürdőszoba ajtaját magára zárta,

így próbált megszabadulni a rendőröktől, akik betörték a fürdőajtót és gáz spray-vel lefújták az őrjöngő férfit, ezután pedig kényszer intézkedéssel tudták csak kihozni a fürdőszobából.

Az ügyészség a férfit őrizetbe vette, és hivatalos személy elleni erőszak gyanújával hallgatta ki, majd javasolta a letartóztatását. A bíróság ma dönt a férfi ügyében.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!