Péterfalvi Attila: Kiemelten fontos a magánszféra jelentősége is

Vágólapra másolva!
Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a magánszféra védelméről is.
Vágólapra másolva!

Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke kérdésre válaszolva külön is beszélt a magánszféra védelméről. Mint kifejtette, ez a kérdés először a 19. század végén Amerikában vetődött fel, a fényképek és azok közzététele kapcsán. Ma már természetesen a modern technikai eszközök új helyzetet teremtenek, de ebben az esetben is a személyes adatok védelme mellett kiemelten fontos a magánszféra jelentősége is. Ma már mindenütt igyekeznek például egész Európára nézve egy egységes közigazgatási eljárást bevezetni, azaz egy uniós állampolgár az EU egész területén igazolhatja magát egy elektronikus eszközzel, és ezt mindenütt el kell fogadni. 

Ez persze még csak a jövőben fog megvalósulni, azonban mindenki erre törekszik.  

A különböző hatósági eljárások során Magyarországon az Alkotmánybíróság 1991-es döntése nyomán kivezetésre kerültek a személyi számok, ugyanakkor az is igaz, hogy ezt még számos helyen ellenőrzik.

 A leendő egységes európai rendszer is kiküszöböli majd ezt a tervek szerint. Itthon még például az ügyintézéseknél elkérik személyi okmányainkat, arról készítenek másolatot, ami azért is furcsa, mert ezek például nem hiteles másolatok. Péterfalvi Attila azzal zárta gondolatát, hogy mindezek kiküszöbölésére is alkalmas lehet majd az egységes európai közigazgatási rendszer. 

A teljes beszélgetést itt olvashatják.