Olyan részegen ült kocsiba egy esztergomi nő, hogy a Dunába hajtott - fotó

Vágólapra másolva!
Egy nő vezetés közben lecsúszott az útról, és több táblát kidöntve a Dunába hajtott. Nem véletlen, vezetés előtt whiskyt ivott. Csodával határos módon súlyosabb sérülés nélkül megúszta.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a nő a karácsony utáni első napon, késő délután Esztergomban whiskyt ivott, aztán kocsiba ült, és a 10-es főúton Tata felé indult. Nem jutott messzire, Neszmélynél egy jobbra ívelő kanyarban elvesztette uralmát a kocsi felett, előbb átsodródott a szemközti sávba, aztán lecsúszott az útról, és egy terelőtáblának, majd egy vasúti átjárót jelző táblának ütközött, és egy füves lejtőn át a Dunába gurult.

 

A nő csodával határos módon nem sérült meg, az autója azonban totálkáros lett, és a táblákban is 65 ezert forintos kárt okozott.

 

Most eltilthatják a vezetéstől, és pénzbírságra büntethetik.

Korábban egy férfit a rendőrök előállították, mert eltiltás alatt, részegen és bedrogozva vezette a kocsiját Kiskunhalason. Délután azonban újra volán mögé ült, pedig még bódult állapotban volt. Egy előzés közben összeütközött egy szemből jövő autóval. A balesetben mindkét utasa megsérült, az egyiküknek maradandó fogyatékossága lett. Egy debreceni férfi a munkahelyi tréning során veszélyeztette kollégái életét azzal, hogy részegen vezetett. 120-szal száguldott, és driftelt egy sofőr Dombóváron, közvetlenül azután, hogy több sört is megivott. Három éve pedig egy részeg sofőr elütött egy szabályosan közlekedő gyalogost, és a sorsára hagyta.