Nézőpont Intézet: Gazdag főváros jutott csődközelbe

karácsonygergely, Karácsony Gergely
Gazdag főváros jutott csődközelbe Karácsony Gergelyéknek köszönhetően
Vágólapra másolva!
Budapest bevételei alapján gazdag városnak számít. A főváros legfontosabb forrása, az iparűzési adó, kiszámítható és stabil módon növekszik. Csak ez a bevételi tétel a 2019-es 304 milliárd forintról 2024-re – az előirányzat szerint – 562 milliárd forintra emelkedhet, amely öt év alatt 85 százalékos emelkedésnek felel meg. Karácsony Gergely és a Gyurcsány embereivel feltöltött Városháza mégis csődközeli állapotba juttatta a gazdag Budapestet.
Vágólapra másolva!

A Nézőpont Intézet által készített kutatás kimutatta, ilyen mértékű növekedés Budapest kivételével egyetlen magyar településen sem történt. A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló, 2006-os törvény értelmében a Fővárosi Önkormányzat 54 százalékot tarthat meg a teljes főváros iparűzési adó bevételéből.

karácsonygergely, kampány
A gazdag fővárost juttatták csődközelbe
Fotó: Magyar Nemzet

Mivel 2020 és 2024 között iparűzési adó jogcímen majdnem kétezermilliárd forintot szedhet be Budapest, Karácsony Gergely rendszerébe közel 1100 milliárd forint iparűzésiadó-bevétel érkezik főpolgármesteri ciklusa alatt.

Látványosan, az éves inflációt meghaladva növekedett a fővárosi iparűzésiadó-bevétel

Míg 2019-ben a Tarlós István vezette fővárost illető iparűzésiadó-bevétel 164 milliárd forintot tett ki, 2024-ben a Karácsony-féle városvezetés számára már 303,5 milliárd forint állhat rendelkezésre. A 2023-as fővárosi költségvetés teljesítéséről zárszámadás ugyan még nem készült, de havi bontású részteljesítéseket közöl a főváros – írja a Magyar Nemzet. Ezek alapján 

Budapestnek 2023 január–december között 265,5 milliárd forint volt az iparűzésiadó-bevétele, ami azt jelenti, hogy a 2022. év azonos időszakához képest több mint hetvenmilliárd forinttal több adót sikerült begyűjtenie. A várakozások szerint 2024-ben a fővárosi önkormányzatot illető iparűzésiadó-bevétel elérheti a 303,5 milliárd forintot, azaz a választási évben Karácsony Gergely újabb 37 milliárddal több iparűzési adóval gazdálkodhat.

Az iparűzésiadó-bevétel közötti területi különbségek tompítására a gazdag önkormányzatoknak szolidaritási hozzájárulást kell fizetniük. A Nézőpont Intézet elemzése rámutatott: ha Budapest iparűzésiadó-bevételét a szolidaritási hozzájárulással csökkentjük, a 2019-es 164 milliárd forinthoz képest 2024-ben előreláthatóan 227 milliárd marad, ami közel negyvenszázalékos emelkedésnek felel meg. 

Amennyiben a fővárosi önkormányzat teljes költségvetését nézzük, megállapítható, hogy 2019-ben 285,1, míg 2024-ben 433,2 milliárd forint összesített bevétellel tervezett, ami 52 százalékos emelkedésnek felel meg, meghaladva ezzel a teljes időszak várható inflációs mértékét.

Mivel az elemzés szerint a Karácsony Gergely vezette főváros nem vállalt új közfeladatokat az elmúlt ciklusban, így kiadásainak sem kellett volna emelkednie az infláció mértékét meghaladó mértékben. A főpolgármester és társai azonban évek óta a főváros csődközeli helyzetéről beszélnek és megszorító intézkedéseket hoznak. 

Karácsony Gergely főpolgármester 2023-ban 25 milliárdos „gazdasági túlélőcsomagot” jelentett be annak érdekében, hogy legalább az óév végéig kihúzza Budapest költségvetése. Az intézkedéscsomag nem volt hatékony: első számú helyettese, Kiss Ambrus már 2024 első hónapja során elismerte, hogy majdnem tízmilliárdos mínusszal indították az újévet.

A Nézőpont Intézet megjegyezte, megszorító intézkedések a sikertelenség ellenére bőven akadtak. A fővárosi önkormányzat bevételeinek és kiadásainak 2023 I–XII. havi alakulásáról szóló tájékoztatója szerint 2023-ban a működési költségvetési kiadások a tervezett előirányzattól 10,7 százalékkal elmaradtak, miközben a tervezett bevételek szinte fillérre pontosan teljesültek, vagyis el nem maradó bevételek és csökkenő költségek mellett sem sikerült egyensúlyba hozni a fővárosi büdzsét. Ezek alapján a főváros anyagi nehézségei sokkal inkább pénzügyi felelőtlenségből, semmint a bevételek hiányából származhatnak.

A fővárosi önkormányzat gazdálkodásának rendszerében Karácsony Gergely kulcspozíciókat adott Gyurcsány Ferenc embereinek. A Budapesti Közlekedési Központ Zrt., a Budapest Főváros Vagyonkezelő Zrt., valamint a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. igazgatósági elnökei mind fontos posztot töltöttek be a Gyurcsány-kormány alatt. 

De a Demokratikus Koalícióhoz köthetők más jelentős fővárosi vezetők is, a fenti cégek, illetve a BKV vagy a BVH Városüzemeltetési Holding igazgatóságából. Emlékezetes, hogy a volt miniszterelnök alatt a magyar állam, negatív külső hatások nélkül, hasonlóan rosszul gazdálkodott és példátlanul magas költségvetési hiányt alakított ki.