Megtalálták a Fénydómból ellopott lézereket

Vágólapra másolva!
Március 3-án este valaki ellopott a zuglói fénydómból két lézereszközt. A rendőrök nyomozásba kezdtek és pár napon belül el is fogták a tolvajt, a lézereket pedig visszaadták a tulajdonosnak.
Vágólapra másolva!

A rendőrség hivatalból indított nyomozást lopás miatt, miután valaki március 3-án ellopott két lézereszközt a zuglói Fénydómból. A nyomozás adatai szerint 

egy látogatócsoport volt a lézerek közelében, amikor az egyikük odalépett és megszűnt a fény, a lézerek pedig eltűntek.

 A rendőröknek sikerült azonosítaniuk a tolvajt, B. Sándort, akinek az otthonában meg is találták a két lézert. 

Fotó: Police.hu 

A 40 éves férfit lopás miatt kihallgatták a rendőrök, beismerő vallomást tett. A lézereket visszaadták a tulajdonosnak. 

Az Origo korábban megírta, hogy egy hódmezővásárhelyi férfi sört és jelzőtáblát lopott, egy budapesti férif pedig egy blokkoló eszközzel tört fel autókat. A Szolnoki Művésztelepről három szobrot loptak el 2018-ban.