Megszurkálta ismerősét egy szír migráns, mert az jogosan visszakérte tőle a kölcsönadott pénzt - videó

Fizetés helyett megtámadta a hitelezőjét, vádemelés, támadás, szúrás, fizetéshelyetttámadás
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy szír férfi, egy nő és egy taxis ellen
Fotó: Youtube/Magyarország Ügyészsége
Vágólapra másolva!
A szír férfi két évvel ezelőtt februárban egy budapesti benzinkút parkolójában egy női társával együtt megszurkálta ismerősét, miután az számonkérte rajta tartozását. Emiatt mindkét támadónak életveszélyes testi sértés miatt kell felelnie.
Vágólapra másolva!

A többszörösen büntetett előéletű szír férfi 2022. február 10-én, délelőtt a Keleti Pályaudvarnál találkozott régi ismerősével, egy másik szír férfival, akitől kölcsön kért 25.000 forintot azzal, hogy még este visszaadja.

Ismerőse kora este érdeklődött, hogy mikor és hol kapja vissza a pénzt. 

A férfi egy zuglói benzinkúthoz hívta a férfit, ahol csak annyit közölt, hogy nem adja vissza a pénzt, aztán

egy nővel beszállt egy taxiba. Ismerőse próbálta feltartóztatni, ami durva veszekedéshez vezetett. A férfi kiszállt, és intett ismerősének, hogy kövesse, akkor odaadja a pénzt. Néhány lépés után azonban a férfi  

hirtelen visszafordult, megragadta és a kerítéshez szorította barátját, majd egy éles eszközzel mellkason szúrta.

 A férfiak tovább verekedtek, miközben az áldozat próbálta eltolni és távol tartani a támadót. 

Ekkor odaszaladt a nő, hátulról lefogta az áldozatot, a másik férfi pedig többször is megszúrta.

A támadók visszamentek a taxihoz, megpróbálták elhagyni a helyszínt, a megszurkált férfinak azonban még volt annyi ereje, hogy a kocsi elé álljon, és 

a szélvédőn keresztül megmutatta a sérüléseit. A taxis ennek ellenére segítségnyújtás nélkül elhajtott.

A megszúrt férfi telefonon kért segítséget egy ismerősétől, aki kórházba vitte.

Csak a szerencsének, és folyamatos védekezésének köszönhető, hogy nem sérült meg életveszélyesen.

A főügyészség a szurkáló, a társa és a taxis ellen is vádat emelt.

A támadóval és társával szemben fegyház-, illetve börtönbüntetés, a taxisofőrrel szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását javasolta.

Egy másik szír férfi frissen szabadult a börtönből, és egyből két embert is megkéselt Drezdában, néhány évvel ezelőtt egy marokkói migráns szúrta halálra saját feleségét Zuglóban. A migránsok által elkövetett késes támadások külföldön is gyakoriak: Néhány évvel ezelőtt egy szír férfi bölcsődéseket késelt meg egy franciaországi játszótéren, akik a támadásban súlyosan megsérültek. Egy afgán migráns pedig kirabolt és megkéselt egy fiatal párt Bécsben, a Dunasziget fesztiválon.