Megszólalt egy szülő, újabb fordulat az újbudai pedofil ügyében

pedofil, gyermek, bűn
A szülők a városvezetéshez fordultak
Fotó: Pexels
Vágólapra másolva!
Mentális problémai lehettek és súlyos hangulatzavarokkal küzdött az a férfi, aki az egyik újbudai intézmény mosdójában szexuálisan zaklathatott egy kisgyermeket – számolt be korábban az ügy fejleményeiről a Magyar Nemzet. A HírTV most újabb részleteket közölt.
Vágólapra másolva!

A portál arról is írt, hogy a pedofíliával gyanúsított Gy. Péter 2018 óta dolgozott az óvodában pedagógiai asszisztensként, most azonban a Hír TV számolt be róla, hogy két, az önkormányzat felügyelete alatt álló óvodában is dolgozott a 26 éves pedagógiai asszisztens. A Célpont stábja továbbá azt is kinyomozta, hogy  a szülők jelzései alapján a gyanúsítottra többször is volt már panasz. Hozzáfűzik, 

az asszisztens egy másik férfival él, akinek állítólag pornográf képeket is küldött a gyerekekről.

Sikerült megszólaltatniuk a szülőket is, ők úgy sejtik, hogy már évekkel ezelőtt is történhetett fajtalankodás. 

Már volt azért három évvel ezelőtt is panasz erre az emberre, szülői részről is, illetve az óvónői részről is jelezték, hogy nem biztos, hogy annyira jó, hogyha gyermekek között van, de mint látjuk, hat évet ott töltött, tehát nem történt semmi az ügyben

– fogalmazott egy, a neve elhallgatását kérő szülő. A portál emlékeztetett arra is, hogy egy homoszexuális pedagógiai asszisztenst pedofil-bűncselekmény gyanújával vettek őrizetbe, és időközben az is kiderült, hogy a nevelőanyja vezető tisztségben van az önkormányzatnál. Közben a baloldali városvezetés nem igazán igyekszik megszólalni az ügyben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK