Megszólalt a Hotel Silvanus igazgatója, döbbenetes részleteket árult el a tűzről

Hotel Silvanus, Visegrád, tűz, ég, lángok, kigyulladt, HotelSilvanusVisegrád,
Minden vendég kijutott a lángoló Hotel Silvanusból.
Fotó: Ladóczki Balázs - Origo
Vágólapra másolva!
Jelentős kárt okozott a visegrádi Hotel Silvanusban keletkezett szombati tűz - közölte a szálloda igazgatója, hozzátéve: véleménye szerint a könnyűszerkezetes tetőt ki kell cserélni.
Vágólapra másolva!

Pintér Róbertet telefonon érte el az MTI a tűz után. Azt mondta, a 151 szobával működő hotelnek mintegy kétszáz vendége volt - 143 szobát adtak ki -, amikor szombat délelőtt kigyulladt a negyedik emelet, ahol kizárólag szobák vannak. A tűz a tetőszerkezetre is átterjedt. A tűzoltók tizennégy vízsugárral fékezték meg a lángokat. Összesen 230 embernek sikerült elhagynia az épületet. A tűzoltók mellett mentőhelikoptert is hívtak a helyszínre, de nem volt rá szükség, mert senki sem sérült meg.

A vendégek elhelyezése folyamatban van, de többségük egyelőre a környező épületekben és a Fellegvár parkolójában biztosított melegedőbuszokban vár

- tette hozzá, jelezve, csupán néhány vendég kért áthelyezést, amelyre a környező szállodákban van lehetőség.

Beszámolt arról, hogy egy nemzetközi konferenciát, amelyet a hétvégén tartottak volna a hotelben, Budapestre helyeznek át. Pintér Róbert elmondta azt is, hogy az újjáépítés elkezdődött. Kiemelte, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások okán van tapasztalatuk abban, hogy egyik pillanatról a másikra hogyan menedzseljék a helyzetet.

A meglévő foglalásokkal kapcsolatban közölte, sok megkeresést kapnak; mindenki maga döntheti el, hogy elmegy a szállodába, vagy nem.

A jövőbeni foglalási lehetőségek megnyitása a következő hetek válasza és annak is a függvénye, hogy a szombati és a vasárnapi felmérések milyen eredményre vezetnek

 - fogalmazott az igazgató.

Ahogy korábban írtuk, Pintér Róbert arról is beszélt, hogy hogy valószínűleg elektromos probléma okozta a tüzet

Némethy Zita, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője szombat délután elmondta, hogy jelenleg az utómunkálatokat végzik a hotelben, ahol tűzvizsgálatot is tartanak. Az Útinform tájékoztatása szerint a hotelhez vezető Panoráma út továbbra is le van zárva, kerülni a 11-es úton lehet.