Magyar Péter személyes bosszút próbál állni, mert a felesége elhagyta és kirúgták mindenhonnan

Magyar Péter, MagyarPéter, Facebook videó
Fotó: Facebook/Magyar Péter
Vágólapra másolva!
A baloldali véleményformálók egy része most megpróbálja relativizálni Magyar Péter súlyos bántalmazási ügyét. Felteszem a kérdést! Ha például egy baloldali politikus felesége tálalna ki ilyen részletességgel, akkor a balliberális oldal nem követelné azonnal a lemondását? – mondta az Origónak Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője.
Vágólapra másolva!

A családon belüli erőszak ügye és a Varga Judit által elmesélt bántalmazási ügyek jól bemutatják, hogy Magyar Péter miért lépett a baloldali politikusok útjára. Valójában nem azért – mint amit állít –, hogy a hazáját akarja szolgálni, hanem azért, mert fideszes körökben vállalhatatlanná vált, illetve a munkahelyét is elveszítette, így a mostani politikai ámokfutása csupán egy személyes bosszú – minderről Deák Dániel beszélt az Origónak Varga Judit szerdai interjúja kapcsán. Bosszút akar állni egész egyszerűen a feleségén.

A XXI. Század Intézet elemzője szerint a nyilvánosságra került hangfelvétel kapcsán kijelenthető: az korántsem politikai „atombomba”, legfeljebb „tűzijáték”. A felvétel vágott és manipulált, illetve azokon Magyar Péter jóval többet beszél, mint Varga Judit. 

Varga Judit pedig elmondta, hogy kényszerítés hatása alatt állt, azért mondott olyanokat, hogy a férje elengedje és ne bántalmazza tovább.

Magyar Péter a várakozásokat túl magasra tette, olyan bizonyítékokat ígért, amelytől a kormány azonnali bukását várta. Ez nem következett be, a bizonyítékai meglehetősen gyengék, még ellenzékhez köthető jogászok szerint sem várható semmilyen jogi következmény azokból fakadóan. Ez is azt eredményezheti, hogy hamar kipukkad a lufi, a balliberális keménymag is csalódik Magyar Péterben – közölte Deák Dániel. 

Az elemző szerint a balliberális véleményformálók egy része most megpróbálja relativizálni Magyar Péter bántalmazási ügyét, de van olyan is, aki szerint ez magánügy, a nyilvánosságnak nem kell vele foglalkoznia. Felteszem a kérdést! Ha például egy baloldali politikus felesége tálalna ki ilyen részletességgel, akkor a balliberális oldal nem követelné azonnal a lemondását? – fogalmazott; majd kiemelte: minden bizonnyal követelnék és teljesen jogosan. A probléma azzal van, hogy most ugyanezek a szereplők mentegetik a bántalmazót, politikai okokból. 

A baloldal annyira elkeseredett, hogy már egy bántalmazó mögé is hajlandóak beállni, egy ilyen emberre is képesek pozitívan tekinteni. Ez a jelenség a baloldal válságát példázza.