Magyar Péter bizonyítékokat ígért, de semmit nem adott

Vágólapra másolva!
Semmilyen bizonyítékot nem adott át az ügyészségnek Magyar Péter, az agresszív exférj. Órákon keresztül beszélt - saját szavai alapján is a semmiről, aztán megint fenyegetőzött.
Vágólapra másolva!

Az egész fenyegetőzést akkor kezdte, amikor kiderült (legalábbis ő így hitte), hogy a hvg-n kijön egy cikk a Varga Judit elleni fizikai agressziójáról. Mint arról korábban beszámoltunk, az exférj múlt hétvégén először teleírta a Facebookot azzal, hogy nem bántotta volt feleségét, Varga Juditot, majd amikor 

Varga Judit a Facebookon egy családi erőszakra utaló kisfilmmel reagált,

dührohamot kapott. Mint kiderült, az exférj azért próbált a Facebookon előremenekülni, mert megtudta, hogy készült egy rendőri jelentés arról, hogy 2020 decemberében megtámadta feleségét, az akkor igazságügyi miniszter Varga Juditot. Még a róla propagandacikket írni akaró hvg-s munkatársat is megnevezte. Pedig egyáltalán nem biztos, hogy a cikk megjelent volna - hiszen valójában azóta sem jelent meg.

A hvg hétfői, Magyar Péternek válaszoló írásában kénytelen volt bemutatni, milyen bizonyíték va a lap birtokában. Ez egy 2020. december végi rendőrségi jelentés, ami arról szólt, hogy Magyar Péter bezárta Varga Juditot a lakásba. Erről Magyar azt írta, egy „szimpla családi vitánkat valótlan állításokkal sikerült izzadtságszagúan úgy kiszínezni, hogy a jelentés azt sejtesse, hogy én erőszakosan léptem fel a feleségemmel és az akkor őt védő állami testőrökkel szemben”. Csakhogy a hvg cikke, illetve az abban ismertetett hivatalos jelentés ennek ellentmond.

Először is: a dokumentumon nem szerepel a titkos vagy bizalmas minősítés, azt viszont a rendőr beleírta, hogy Varga Judit akkori igazságügyi miniszter azt kérte, az ügyet kezelje bizalmasan. A lap állítja, a szivárogtatótól független forrásból megbizonyosodott arról, hogy a jelentés valóban akkor készült, amikor az események történtek.

magyarpéter
Az agresszív Magyar Péter összevissza beszél
Fotó: Facebook

Rettentően agresszív volt Magyar

A cikk szerint az előzményekről a Varga Judit védelmét éppen akkor ellátó rendőr azt írta: a miniszter kérte, hogy menjen el vele a lakásukhoz, így lehetett tanúja a pár egyre hangosabb szóváltásának. A rendőr saját állítása szerint úgy érzékelte, Varga láthatóan félt, s a hatósági jelenlét nélkül kiszolgáltatott helyzetben lett volna. Próbálta elhagyni a lakást, amit a dokumentum szerint Magyar nem engedett, mondván,

a felesége nem mehet sehova, nem viheti magával a gyerekeket (akik nem voltak ekkor a helyszínen).

A férfi a leírtak szerint azzal fenyegetőzött, hogy

majd megbánod még ezt, úgysem hisznek majd neked. Az egész kormány bele fog ebbe bukni, óriási botrányt csinálok ebből.

A jelentés szerint a Varga mellett kiálló rendőrrel is veszekedésbe keveredett az exférj, aki a végül kiszabadult, a gyermekekhez egy másik lakásba rendőrautóval eljutó feleségét megelőzve ért az újabb helyszínre. A lakásba a rendőrök azonban Magyart nem engedték be, de még másfél-két órán keresztül ott őrjöngött, végül

Varga Judit a jelentés szerint rendőrautóval ment Miskolcra is a gyerekekkel.

 

Veszélyeztette a környezete életét, testi épségét

A rendőr azt írta: Magyar "a gépjárművel való közlekedés során veszélyeztette a környezete életét, testi épségét, a rendőri felszólításnak vonakodva vagy egyáltalán nem tett eleget, agresszív, megfélemlítő, fenyegetőző magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat, megbotránkoztatást keltsen”.

Vagyis ez alapján felmerül a garázdaság (az utolsó félmondat szó szerint ennek definíciója), a korábbiak alapján pedig a személyi szabadság megsértése is. 

A cikkben kitérnek arra is, hogy

a jelentést megszerző újságíróval Magyar több órát beszélt, később letiltotta a nyilatkozatát, majd kitette az ominózus, a hamisított jelentésről értekező posztját.

Később pedig meg is nevezte és rendőrségi vizsgálatot követelt az ügyben.

A hvg szerint a rendőrfőkapitány és a belügyminiszter lemondását egyaránt követelő Magyar a posztjában nem állít igazat, mikor úgy fogalmaz, a lap munkatársa azzal kereste volna meg, hogy – idézzük  – a „hatalom által készített és betárazott titkos rendőri jelentést” kapott meg a rendőrségtől. 

Ma az ügyészség még korábbi posztjai alapján meghallgatta Magyar Pétert, aki azzal fenyegetőzött a héten, hogy olyan bizonyítékokat mutat, amelyek miatt az egész kormány le kell, hogy mondjon. Persze, ilyeneket most sem mutatott, mint kiderült, üres fecsegéssel töltötte bent az időt.