Lopni ment, de úgy megkívánta a gázt, hogy szívott belőle, amitől teljesen elkábult

Vágólapra másolva!
A vádirat szerint a 20 éves férfi 2022 nyarán Cereden betört egy ismerőse házába, zsebre tett két mobiltelefont, majd odament a konyhában lévő propán-bután gázpalackhoz, és a csőből kiszívta a gáz negyedét. Ekkor érkezett haza a tulajdonos, aki ezt meglátva azonnal rászólt és telefonált a rendőrségnek. A rendőrök a férfira már bódult állapotban találták rá.
Vágólapra másolva!

A férfi a gáztól olyan rosszul lett, hogy kórházba vitették.

Mint később kiderült, a gáz elszívásával 3.000 forint kárt okozott, a telefonok 7.000 forintot értek.

A férfit felfüggesztett börtönre ítélhetik.

A legszerencsétlenebb betörőkről és tolvajokról korábban összeállítást is írtunk, ahogy arról is beszámoltunk, hogy egy nagyon ügyetlen betörő partfissal esett neki egy kamerának, illetve egy másik esetről, amikor egy férfi ajtókat akart ellopni.