Letartóztatná az ügyészség a III. kerületi korrupciós botrány gyanúsítottjait

korrupció, óbuda
Rejtett kamerás felvétel.
Vágólapra másolva!
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) indítványozza annak a négy személynek a letartóztatását, akiket a III. kerületi korrupciós botránnyal összefüggésben vettek őrizetbe szerdán – tudta meg a Magyar Nemzet. A portál arról ír, hogy a DK-s önkormányzatnál szerdán házkutatást is tartottak, az ügy szálai pedig a baloldal egyik fontos háttéremberéhez vezethetnek el.
Vágólapra másolva!

Indítványozzák az óbudai korrupciós botrány tegnap őrizetbe vett gyanúsítottjainak a letartóztatásátközölte a Magyar Nemzet megkeresésére az ügyben vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt eljáró Központi Nyomozó Főügyészség. 

Korrupciós ügy Óbudán

A főügyészség szerdán négy embert vett őrizetbe a III. Kerületi Önkormányzatot érintő korrupciós bűnügyben. A hatóság tájékoztatása szerint egy férfi a kft.-jén keresztül szolgáltatások nyújtására, illetve eszközbeszerzésekre fiktív szerződéseket kötött a Budapest Főváros III. Kerületi – Óbuda-Békásmegyer – Önkormányzattal, illetve az egyik gyanúsított társa által kijelölt két gazdasági társasággal. A gyanúsítottak a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett pénzösszegeket készpénzben felvették, és korrupciós célokra fordították. 

A bűncselekmények elkövetéséhez használt cég megszűnt, a gyanúsított a cég könyvelési iratainak őrzéséről a törvényi követelmények ellenére nem gondoskodott. A nyomozó ügyészség a négy személlyel korrupciós és gazdasági bűncselekmények gyanúját közölte 

– írta a főügyészség.

Házkutatás az önkormányzatnál

A hatóság munkatársai a Magyar Hírlap értesülése szerint a DK-s vezetésű óbudai önkormányzatnál is házkutatást tartottak. A lap úgy tudja, hogy az eljárás összefüggésben állhat a 2022-es országgyűlési választás előtt kirobbant üggyel, ami pedig nem más, mint a III. kerületi korrupciós botrány, amiben a KNYF jó ideje nyomozást folytat. 

Az ügyben több név is előkerült a sajtóban, köztük a baloldal egyik fontos háttérembere, P. Gábor.

Így számolja a kenőpénzt a baloldal kulcsembere

A Magyar Nemzet emlékeztet: az óbudai korrupciós ügy hátteréről 2021-ben Anonymous is több alkalommal beszámolt már. Az álarcos alak által közzétett felvételek közül a „legütősebb”, amikor egy rejtett kamerával készített felvételen az látszik, hogy P. Gábor és egy ismeretlen személy egy autóban ülve több millió forint — feltételezhetően — kenőpénzzel számolt el. A felvételeken jól látható, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos alak tájékoztatása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK