Kovács Zoltán: Rendben zajlottak az ünnepi rendezvények

KovácsZoltán Kovács Zoltán
Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár
Fotó: Origo
Vágólapra másolva!
A nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzshöz napközben beérkezett információk alapján elmondható, hogy az egész országban a legnagyobb rendben, rendkívüli esemény nélkül zajlottak a március 15-i rendezvények - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára péntek este a Facebook-oldalán.
Vágólapra másolva!

Kovács Zoltán tájékoztatása szerint a rendőrség péntek 18 óráig országosan csaknem 350 rendezvény békés lebonyolítását biztosította. A Nyitott Parlament program keretében 10 és 18 óra között közel ötezren látogattak el az Országházba, ahol a Szent Korona mellett a Díszlépcsőházat és a Kupolacsarnokot is ingyenesen tekinthették meg az érdeklődők - zárta bejegyzését az államtitkár.