Itt az óvoda megdöbbentő válasza: így kerülhetett tisztítószer a pilisborosjenői gyerekek reggelijébe

Vágólapra másolva!
Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia a pilisborosjenői Mesevölgy Óvodában. A gyerekek reggelijébe ugyanis tisztítószer került porcukor helyett. Most már azt is lehet, hogy hogyan.
Vágólapra másolva!

Az óvoda a történtek után kiadott egy közleményt tudta meg a Mandiner, amelyben az intézményvezető azt írja: belső vizsgálatot indított az ügyben, amelyből kiderül, hogy a történtekben közrejátszott az óvoda felújítása. 

A közlemény szerint 

a felújítás miatt a konyha nem minden épületben működik, így az óvoda személyzete különböző logisztikai kihívásokkal szembesül a hónapok óta tartó átmeneti időszakban, ami felborította a szokásos napi rutint.

 Ettől függetlenül az elrendelt belső vizsgálat eredményeit és megállapításait megvárják. A szükséges lépéseket az intézmény vezetése ezek alapján fogja megtenni.

A Bors információi szerdán több kisgyerek is rosszul lett, miután megreggelizett, és többen kórházba kerültek.