Ismét teljesen nevetségessé tette magát Gyurcsány ifjúsági tagozatának szánalmasan megbukott elnöke - videók

Vágólapra másolva!
Gelencsér Ferenc a berlini magyar nagykövetségtől kért szállást, majd pedig a követség előtt fog tüntetni az Orbán-kormány ellen. Itt egy újabb rendkívül nevetséges akció Gyurcsány ifjúsági tagozatának bukott elnökétől.
Vágólapra másolva!

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára egy friss videójában arról számolt be, hogy Gelencsér Ferenc, a Momentum csúfosan megbukott pártelnöke és frakcióvezetője szállást kért a berlini magyar nagykövetségtől, mert március 13-15. között hivatalos látogatáson lesz a német fővárosban. Ezt követően kiderült, hogy március 15-ére Gyurcsány ifjúsági tagozata tüntetést szervezett a berlini magyar nagykövetség elé, ahol Gelencsér Ferenc is ott lesz. Mindezzel kapcsolatban Menczer azt közölte, ilyet még életében nem hallott, de garantálom, hogy más sem. Igaza van a Ferinek! Mocskos egy diktatúra ez! – tette hozzá. 

Gelencsér Ferencről azt érdemes tudni, hogy még tavaly szeptemberben egy parlamenti felszólalása végén azt mondta, hú, ezt elb*sztam!. Gelencsér jól láthatóan azt sem tudta, mit jelent az a szöveg, amit a parlamentben fel kellett olvasnia. Az elmúlt időszak egyik legostobább felszólalását hallhattuk akkor. Gelencsér többek között arról beszélt, hogy ne a munka léte legyen a fontos, tehát a Momentum számára nem fontos a munkahelyek megőrzése és újak létrehozása. Mindezek mellett csak informatikusokat képezne, persze arról nem beszélt, hogy akkor mi lesz a gazdaság többi ágazatával.