Ingyenes programokkal várta a családokat a HUMDA a nyíregyházi roadshow-ján

humda
Vágólapra másolva!
Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld Életre Valók komplex e-mobilitási roadshow nyíregyházi állomásán számos közlekedésbiztonsági, elektromobilitási és interaktív programon vehettek részt az érdeklődő családok. Az eseményhez kapcsolódóan csütörtökön szakmai workshopot is rendeztek, amelyen elhangzott, hogy a zöld átállás közben figyelni kell arra, hogy az ellátásbiztonság ne sérüljön, és az energia megfizethető maradjon minden fogyasztó számára.
Vágólapra másolva!

Nyíregyházán az Eissmann Városi Uszoda parkolójában március 24., vasárnapig várták a szervezők az érdeklődőket óvodás kortól egészen az idős korosztályig. A HUMDA Zöld Életre Valók országos e-mobilitási és technológiai roadshow küldetése az ismeretterjesztés a hidrogén-technológiáról, az energiatárolásról és az elektromos járművekről, azok előnyeiről, működéséről, illetve környezeti vonatkozásairól.

Dr. Podlovics Roland, Nyíregyháza alpolgármestere köszöntőjében elmondta, hogy egy monitoringrendszert dolgoztak ki, és folyamatos vizsgálatokat indítottak a közelmúltban a térségben élők biztonságának érdekében. Példaként említette, hogy a legnagyobb itt épülő akkumulátorgyár vízfelhasználásának 90 százaléka szürkevízzel történik, vagyis nem terhelik, csak használják az ivóvíz-hálózatot.

A város együtt dolgozik az egyetemmel és az ide érkező befektetőkkel azon, hogy új munkahelyeket teremtsenek, sőt ösztönözzék a fiatalokat a Nyíregyházára történő visszatelepülésre, egy élhető és magas minőségű egzisztencia helyi kialakítására 

– tette hozzá.

humda
Fotó: Humda

A nap- és a szélenergia mára versenyképessé vált idehaza, rendszerben tekintve azonban a hálózati kapacitás jelenti a nagy korlátot. Ezek fejlesztésével növelni tudjuk a magyarországi villamosenergia-ellátás zöldítését

 – emelte ki ifj. Chikán Attila, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. elnök-vezérigazgatója, aki az Energia21 kezdeményezésben is részt vesz.

Az egyetemi szervezetnek példát kell mutatnia Nyíregyházán és a régióban a környezettudatosságban, az energiatudatosságban és a zöldenergia-alkalmazásában. Ezeket a közösségi elkötelezettség erősítésével az oktatással, a szakemberképzéssel és az innováció fejlesztésével érhetjük el – mondta Dr. Hárskuti János, a Nyíregyházi Egyetem elnöke.

Az akkumulátorgyárakat kutatással és fejlesztéssel kell támogatni a biztonságos gyártáshoz, hogy hosszú távon működhessenek, és maximalizálhassuk a fenntarthatóságot – hangoztatta Simon Peter Anthony, az Akkumulátor Kompetencia Központ Zalaegerszeg képviseletében.

A komplex energiafelhasználás hatékony átültetéséhez együttműködés szükséges, az egyetem, a város és az ipar közös összefogásában. Ehhez nagymértékű alkalmazkodóképesség kell, amit csak közösen tudnak a szereplők biztosítani. A zöld átállási versenyben a dobogón kell maradnunk világviszonylatban, ehhez Nyíregyháza kiváló helyszín, a jelenlegi városvezetés mintaértékű gondolkodásmódot képvisel – mutatott rá Weingartner Balázs, a HUMDA igazgatósági elnöke.

humda
Fotó: Humda

A roadshow-n a technológiai bemutatók mellett az érdeklődők többek között gokartszlalomban tehették próbára tudásukat. A HUMDA közkedvelt Road Safety közlekedésbiztonsági programjának a tudatos közlekedővé formálás a célja. Ezek mellett az egész családot elektromos busz és e-autó kiállítás is várta, valamint e-rollereket is ki lehetett próbálni Nyíregyházán. Egy VR-szemüvegen számos, a zöld mobilitáshoz kapcsolódó virtuális „kiállítást” lehetett megnézni, az energiatárolási megoldások iránt érdeklődők pedig egy interaktív falon találhatnak meg minden lényeges információt a korszerű technológiákról.

Az országjárás következő helyszíneiről és az időpontokról a roadshow honlapján, a zoldeletrevalok.hu oldalon, valamint a HUMDA felületein lehet tájékozódni.
 KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK