Házkutatást tartott a NAV Cseh Katalinék uniós botránya miatt

Donáth Anna Cseh Katalin, donáthanna csehkatalin
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Több helyszínen is házkutatást tartott a közelmúltban Cseh Katalinék uniós botránya miatt a nyomozó hatóság – értesült a Magyar Nemzet. Az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) költségvetési csalás gyanújával nyomoz és az elmúlt években már két gyanúsítottat is kihallgattak.
Vágólapra másolva!

Több helyszínre is kiszállt, majd házkutatást tartott és bizonyítékokat foglalt le a Cseh Katalinékhoz köthető uniós pénzügyi botrányban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – derült ki az eljárást felügyelő Fővárosi Főügyészség a Magyar Nemzetnek adott válaszából.

Mint írták, „a kérdezett ügyben – az eljárás érdekeire is figyelemmel – arról áll csak módunkban tájékoztatni, hogy a nyomozó hatóság az elmúlt időszakban több helyszínen kutatást hajtott végre és bizonyítási eszközöket foglalt le”.

CSEH Katalin
 Házkutatást tartott a NAV Cseh Katalinék uniós botránya miatt
Fotó: Máthé Zoltán / MTI/MTVA/MTVA

Költségvetési csalás miatt nyomoznak

Az uniós botránnyal 2021 nyarán, az Anonymus álarcos alak leleplező anyagai után kezdett foglalkozni a sajtó, az adóhatóság pedig költségvetési csalás gyanújával indított nyomozást.

A nyilvános adatok alapján ugyanis arra lehetett következtetni, hogy a Cseh Katalinék családi vállalkozásához köthető céghálózat tagjai bűncselekménygyanús körülmények között pályáztak és nyertek el 4,8 milliárd forintot. 

A NAV szakemberei áttekintették a nagyjából fél tucat gazdasági társaságból álló hálózat elmúlt években benyújtott uniós tendereit. Ezek után a nyomozók megállapították, a vállalkozások összehangoltan pályáztak uniós és hazai pénzekre. 

Több esetben azonos volt a cégek székhelye, fióktelepe, ügyvezetője, de nemegyszer egyezés mutatkozott a beszállító személyében és a projekt megvalósításának helyszínében is. 

A pályázatokban úgynevezett holografikus eszközök, illetve technológiák szerepeltek. Utóbbi elem meglehetősen lényeges, hiszen az adóhatóság munkatársai azt valószínűsítik, hogy a hálózat cégei tíz pályázaton legalább részben ugyanazzal a fejlesztéssel vettek részt. 

A nyomozók feltárták: két pályázatnál azonos eszközbeszerzés történt, s többször ugyanazokat a számlákat tüntették fel az uniós pénzek felhasználásának igazolására. 

Már van két gyanúsított

2022 őszén a NAV egy személyt kihallgatott az ügyben, akit félmilliárdot meghaladó adócsalással gyanúsítanak. Az illető a lap korábbi információi szerint a Cseh család cégéhez kapcsolható egyik vállalkozás tisztségviselője, akinek az érdekeltségeinél a nyomozó hatóság milliárdos értéket meghaladó vagyont is lefoglalt. 

Később a nyomozók újabb gyanúsítottat „szólítottak meg”, a férfiról azt lehet tudni, hogy a korábban meggyanúsított tisztségviselő bűnsegédje lehetett.

Külföldről is kaptak információt a nyomozók

A határokon átnyúló adócsalási ügyben a magyar hatóság több külföldi jogsegélykérelmet is kibocsátott már. A megkeresett országok közé tartozott Litvánia, Lengyelország és Csehország is. A válasz mindhárom országból megérkezett, a cseh jogsegély kiértékelése már megtörtént, a litván és lengyel választ pedig még elemzi a hatóság.