Hatalmas verekedés volt egy balatonboglári kocsmában – videó

Vágólapra másolva!
Az ügyészség vádat emelt négy férfival, köztük egy testvérpárral szemben, akik több balatonboglári kocsmában is verekedtek.
Vágólapra másolva!

A testvérpár egy balatonboglári sörözőben italozott, de egy idő után túl hangosak voltak, és provokálni kezdték a pultost. Ezért, amikor a férfiak kint dohányoztak, a kocsmáros megmondta nekik, hogy nem mehetnek vissza, majd becsukta előttük az ajtót. Erre azonban az egyik férfi az öklével betörte a kocsma ajtajának üvegét. 

Hetekkel később a testvérpár az ismerőseikkel egy balatonboglári kávézóban szórakozott, ahová egy férfi és a barátai is bementek. A

 testvérek összeszólalkoztak a férfival, majd többször megütötték, pedig az ismerőseik próbálták leállítani őket. 

A férfi ezek után kimenekült az utcára és telefonon segítséget hívott. 

Nem sokkal később 11 fő ment oda különböző szerszámokkal, eszközökkel. A tömegverekedést a rendőrök könnygázzal akadályozták meg. 

Az ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság és más bűncselekmények miatt emelt vádat a testvérpár, valamint két másik férfi ellen. Azt javasolják, hogy a testvéreket ítéljék börtönbüntetésre, a férfi társaságához tartozó másik két férfit pedig felfüggesztett büntetésre. 

Az Origo korábban megírta, hogy egy esztergomi kocsmánál faágakkal vertek meg egy férfit, Madarason pedig brutálisan elfajult egy verekedés. Tavaly nyáron, egy Esztergomhoz közeli sörözőben orron harapták egymást részeg férfiak, egy budapesti kocsmában pedig majdnem halálra vertek egy férfit.