Fontos ügyet tárgyal ma az Országgyűlés

ORBÁN Viktor; SEMJÉN Zsolt
Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Az orosz-ukrán háború miatt kihirdetett veszélyhelyzet november 19-ig történő meghosszabbításáról tárgyal ma az Országgyűlés.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet összefoglalója szerint az orosz-ukrán háború miatt kihirdetett veszélyhelyzet november 19-ig történő meghosszabbításáról tárgyal ma az Országgyűlés. A veszélyhelyzet meghosszabbítását a kormány azzal indokolja, hogy 

az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa, valamint ezek magyarországi, különösen menekültügyi, gazdasági és energetikai következményei az elmúlt időszakban továbbra sem változtak.

A parlament megvitatja az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés (CFE) és kiegészítő dokumentumai felfüggesztéséről szóló indítványt. Ennek indoka, hogy Oroszország 2023-ban felmondta a szerződést, a NATO-tagállamok pedig kinyilvánították szándékukat a szerződés végrehajtásának felfüggesztésére. 

A törvényjavaslattal Magyarország ezen szándéknak tesz eleget. Az 1992-ben hatályba lépett, az Atlanti-óceán és az Ural-hegység közötti térségre vonatkozó szerződés a nehézfegyverzet öt kategóriáját korlátozta.

Két további nemzetközi szerződés is szerepel a napirenden

A portál szerint az egyik egy magyar-vietnámi megállapodás a nemzetközi és szervezett bűnözés elleni küzdelemben és megelőzésben való együttműködésről, a másik a Magyarország és Törökország között a polgári veszélyhelyzetek terén folytatott együttműködésről szól.

A belügyi ágazati feladatellátást támogató törvények kormány által kezdeményezett módosítása után a rendőrség - feladatai ellátása céljából - megismerheti a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatait, és közvetlenül hozzáférhet a vendéginformációs zárt adatbázishoz. 

A képviselők tárgyalják a Nemzeti Földalap hatékonyabb kezeléséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot, amelynek értelmében május végével megszűnik a Nemzeti Földügyi Központ. Feladatait részben az agrártárca, részben az államkincstár veszi át.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK