Fogva tartottak és szexre kényszerítettek egy nőt Salgótarjánban

Vágólapra másolva!
Egy salgótarjáni férfi az ismerőse salgótarjáni házában fogva tartott egy nőt és arra kényszerítette, hogy idegenekkel szexeljen pénzért. Tisztálkodási lehetőséget nem biztosított neki, enni pedig csak egyszer adott neki egy nap. Az ismerős tudott róla, hogy a férfi a házában fogva tart egy nőt.
Vágólapra másolva!

A 34 éves férfi az 50 éves társának beleegyezésével, annak salgótarjáni otthonának konyhájában fogva tartott egy nőt. A kiszolgáltatott helyzetét használták ki és arra akarták rávenni, hogy prostituáltként dolgozzon Salgótarjánban, majd Németországban. 

A nőt a fiatalabb férfi többször megverte, tisztálkodási lehetőséget nem biztosított, enni pedig napi egyszer adott neki.

 

Fotó: Police.hu 

Több férfi is odament a házhoz, akiknek felajánlották a nőt ellenszolgáltatásért cserébe. 

A 34 éves férfi február elején fojtogatni kezdte a nőt, megpofozta és arra kényszerítette, hogy szexeljen vele. 

A két férfit elfogták a rendőrök, kihallgatták és őrizetbe vették őket. A 34 éves férfit emberkereskedelem és kényszermunka mellett szexuális erőszakkal is gyanúsítják, ezért javasolták a letartóztatását. 

Az idősebb férfinak a fentieken felül eltiltás hatálya alatti vezetés miatt is felelnie kell, mert úgy vezette az autóját, hogy el volt tiltva a vezetéstől. Az is kiderült, hogy elfogatóparancs van kiadva ellene, ezért a rendőrök börtönbe vitték. 

Az Origo korábban megírta, hogy egy jánoshalmi férfi és a szeretője a gyerekkori ismerősüket kényszerítették prostitúcióra, egy budapesti férfi pedig egy szállón megismert nőt akart prostituáltként dolgoztatni. Egy bárándi pár egy fiatal nőt kényszerített szexre.