Fidesz: Baloldali elítéltektől nem fogadunk el kioktatást!

VARJU László; GYURCSÁNY Ferenc
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (b3) és felesége, Dobrev Klára, a párt európai parlamenti képviselője, árnyék-miniszterelnöke (b4), Arató Gergely elnökségi tag (b), Molnár Csaba ügyvezető alelnök (b2), valamint Varju László (j2) és Vadai Ágnes (j) alelnökök a pártelnök 20. évértékelő beszéde előtt a budapesti Radisson Blu Béke Hotelben 2024. február 24-én.
Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Most azok a baloldali képviselők prédikálnak erkölcsi magaslatokból az Országgyűlésben, akiket jogerősen elítélt a bíróság – közölte a Fidesz a párt Facebook-oldalán.
Vágólapra másolva!

A Fidesz a bejegyzésben emlékeztetett: 

Varju László és Fekete-Győr András nem mondott le. Nem vállalták a tetteikért a felelősséget. Ráadásul a Gyurcsány vezette baloldal még mentegeti is őket.

Hozzátették:

Nem kérünk belőlük!

Mint ismert, Varju László az ATV Egyenes beszéd című műsorában bűnösnek nyilvánításáról elmondta, hogy szomorú, de ha a 2018-ban történtekre gondol, akkor nyugodtabb, és úgy érzi, hogy neki van igaza. Úgy folytatta: a következő hónapokban azzal fog foglalkozni, hogy bebizonyítsa, neki van igaza, és ezt a bíróság is ismerje el. Arra a felvetésre, hogy a Fidesz frakcióvezetője felszólította a lemondásra és a közéletből való távozásra, úgy reagált, szerinte inkább Kocsis Máténak kellene eltűnnie.

Fekete-Győr Andrást, a Momentum korábbi elnökét másodfokon egy év börtönbüntetésre ítélték, amiért a 2018-as demonstráción füstgránáttal dobálózott. A büntetést a bíróság két év próbaidőre felfüggesztette. Az elítélt baloldali politikus szintén az Egyenes Beszédben az ellene hozott egyéves börtönbüntetés ítéletével szemben a szocialista idők eljárásához hasonlította az ügyét, szerinte koncepciós per áldozata, pedig valójában ártatlan. A volt momentumos elnök úgy vélte: a tüntetésen való részvétele annyit jelent, hogy élt a véleménynyilvánítás szabadságával, ám továbbra is hivatalos személy elleni erőszaknak számít a feladatukat ellátó rendőrök felé füstgránátot dobni. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK