Felháborodott a Nemzeti Pedagóguskar elnöke, mert Gyurcsányék el akarják venni a tanárok pénzét

Donáth Anna Cseh Katalin, donáthanna csehkatalin
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Nagyon fontos lenne, hogy azok a források, amelyek biztosítékai a kiszámítható pedagógus-életpályának, rendelkezésre álljanak, így nyilvánvalóan minden olyan kezdeményezést, ami ez ellen van, nem tudunk elfogadni – reagált a Magyar Nemzetnek a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, miután egyre több ellenzéki pártról derül ki, hogy politikusaik bevallottan azért dolgoznak, hogy megfúrják a hazánknak járó uniós források kifizetését, amelyek egy jelentős részét a tanárok béremelésére fordítja a kormány.
Vágólapra másolva!

Horváth Péter közölte, a tervezett pedagógus-béremeléseknek az egyik nagy előnyük pontosan az lenne, hogy kiszámítható életpályát biztosítanának a tanárok számára, ha ez nem teljesül, egyre kevesebben fognak jelentkezni erre a pályára, és megindulhat az elvándorlás más szakmák irányába. 

Arra a kérdésre, miszerint miként lehet értékelni, hogy az elmúlt években a tanárok mellett tüntető baloldali pártok közül többen is beismerték, a háttérben gátolni próbálják az uniós források kifizetését, Horváth Péter annyit mondott: fura.

Ismert, Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja egy hete az ATV Egyenes beszéd című műsorában azzal büszkélkedett: az ő érdemük, hogy a jogállamisági eljárásokon túl most már az uniós pénzeket is megvonják Magyarországtól. – Bár máskor is voltak eljárások hazánk ellen, de azoknak ilyen súlyos következményük még akkor nem volt, mert most egy több mint másfél éves folyamat volt, amíg egyáltalán a kormány el tudta érni, hogy jöjjenek az uniós pénzek – fejtegette büszkén Hajnal.

Majd két párttársa, Donáth Anna és Cseh Katalin brüsszeli tevékenysége kapcsán hozzátette: „azt gondolom, hogy nekik abban komoly szerepük volt, hogy ez így alakult”.  

A Momentum mellett Gyurcsány Ferenc is színt vallott, a DK elnöke tavaly március végén a Spirit FM Harcosok klubja című műsorában meghökkentő nyíltsággal lényegében a baloldal feladataként beszélt arról, hogy segítsenek Brüsszelnek teljesíthetetlen feltételeket kitalálni. A bukott miniszterelnök arról értekezett a műsorvezető kérdéseire, hogy az Unió által feltételként szabott 27 úgynevezett mérföldkövet nem tudja teljesíteni az Orbán-kormány, mert akkor „vége lenne a NER-nek”. Majd így folytatta Gyurcsány: 

„Tehát valójában az Unió azt mondta, hogy akkor kaptok pénzt, ha fölszámoljátok a NER-t. Csak ez bele van öltöztetve egy ilyen jogi köntösbe".  

A lap kereste a Pedagógusok Szakszervezetét (PSZ), valamint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét (PDSZ) is, hogy megtudják, mit gondolnak arról, hogy a hazai baloldal azon dolgozik az európai uniós színtéren, hogy a magyar emberekhez ne juthassanak el azok az eurómilliárdok, amelyek jogosan járnak Magyarországnak - írja a Magyar Nemzet.

A megkeresésre Totyik Tamás, a PSZ elnöke reagált, aki állítása szerint még nem hallotta Hajnal Miklós beismerését. Azt mondta, hogy őt egyébként sem érdekli, hogy a pártpolitikusok mit tesznek, neki a kormánnyal dolga vitatkozni.

Borítókép: Cseh Katalin, a Momentum EP-listavezetője és Donáth Anna, a párt elnöke.