Félelemből és pénzért gyilkoltak meg prostituáltakat Magyarországon

Vágólapra másolva!
A 2010-es években több prostituáltat is meggyilkoltak Magyarországon, Kecskeméten és környékén többet is. Volt olyan férfi, akinek nem volt merevedése, és azért ölte meg a prostituáltat, hogy ez ne derüljön ki, más összeveszett a nővel, és a vita hevében késelte halálra. A meggyilkolt prostituáltak között volt egy 20 éves, 5 hónapos terhes nő is, akit azért vett fel a gyilkosa a kocsijával, mert azt hitte, segítségre van szüksége.
Vágólapra másolva!

Nem viszonozta a szerelmét 

Az ukrán Sz. Árpád Magyarországon élt, 2000-ben már visszajáró vendég volt egy fővárosi prostituáltnál. Egy idő után vonzalmat kezdett érezni a nő iránt, aki azonban mindig visszautasította a közeledését. 2000 júliusában megint felment az Angyalföldi úti lakásba, ahol a nőn kívül egy másik prostituált is ott volt az egyik szobában. 

Az aktus után a férfi azt mondta a nőnek, hogy menjenek el valahová együtt. 

A prostituált ezt megint visszautasította, kinevette majd szidni kezdte Sz. Árpádot.

 

prostituált
Képünk illusztráció 
Fotó: Shutterstock

A férfi emiatt dühös lett, felkapott az asztalról egy kést és többször megszúrta vele az ágyban fekvő nőt. 

A sikoltozásra odament a lakásban lévő másik prostituált is. A férfi őt is többször megszúrta a késsel. 

Mindkét nő rövid időn belül belehalt a sérüléseibe. 

 

Nem sikerült a szex, ezért kellett meghalnia 

É. József  a vallomása szerint az élettársa betegsége miatt szokott rá a prostituáltak szolgáltatásra. A férfit 2012 szeptemberében fogták el a rendőrök, miután majdnem halálra késelt egy prostituáltat a 44-es főúton Kecskemét és Nyárlőrinc között. A prostituáltat augusztus végén vette fel a kocsijával, korábban már többször is szexeltek, így ismerték egymást. Egy közeli bekötőúthoz hajtottak, közben a férfi észrevette, hogy a nőnél pénz van. 

Amikor a nő orálisan kényeztette, a férfi elővette az anyósülés alatt tartott kést és azzal hátba szúrta.

Ezek után kirángatta a nőt a kocsiból és bevonszolta egy erdőbe. Ott még többször megszúrta, majd a magát halottnak tettető nőtől elvette a 22 ezer forintját, majd elmenekült. A nő ezek után egy tanyán kért segítséget. Az életét a gyors orvosi segítség mentette meg. 

Családi vállalkozások működtetik a hazai emberkereskedelmet, a bűnbandák Nyugat- és Dél-Európába visznek prostituáltnak szánt nőket egy jelentés szerint
Képünk illusztráció 
Fotó: Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt 

A férfi elfogása után beismerte a tettét, majd amikor a rendőrök korábbi gyilkosságokról kérdezték elmondta, hogy 2 évvel korábban megölt egy nőt a 44-es út mellett. 

2010 októberében, a Nyárlőrinc és Lakitelek közötti vasútállomáson egyezett meg a prostituálttal. Azonban az aktus nem sikerült, ezért a nő megjegyzést tett a férfira, mire veszekedni kezdtek, É. József pedig megütötte a nőt. Ezek után a kocsiban és azon kívül is verekedtek. 

A férfi elhatározta, hogy megöli a nőt, hogy ne derüljön ki, hogy nem volt merevedése, másrészt pedig azért, hogy a prostituált ne tudja feljelenteni. 

Ököllel és egy emelővel ütötte a nőt, aki belehalt a sérüléseibe. A holttestet egy közeli erdőben elrejtette, majd elmenekült. 

5 hónapos terhes volt 

A kecskeméti Juhász utcában meggyilkoltak egy 20 éves nőt az utcán 2012 novemberében. A nő prostituált volt, és 5 hónapos terhes. A holttest a vasúti átjáróhoz közel, egy bokor alatt találták meg. 

Pár nappal később a rendőrök elfogták a gyilkost, egy városföldi, háromgyerekes családapát. 

A férfi a vallomásában azt mondta, hogy azért vette fel a nőt a kocsijába, mert azt hitte, hogy segítségre van szüksége, azért integet neki. 

Csak azután vette észre, hogy prostituáltat vett fel, miután a nő beszállt a kocsijába. Ezek után 2500 forintot ajánlott a nőnek, amit az nem fogadott el. Az árban nem tudtak megegyezni, ezért azt mondta a nőnek, hogy szálljon ki. A prostituált ekkor a telefonján akart segítséget hívni, mire a férfi megijedt, és egy késsel többször megszúrta a nőt, aki belehalt a sérüléseibe. 

A pénzért gyilkolta meg 

Egy kecskeméti férfi 2015-től kezdve egy albérletben lakott az élettársával és annak gyerekével. Hiába dolgozott két helyen, mint pék, a játékszenvedélye miatt soha nem volt pénze. Tartozásokat halmozott fel, mindig kölcsönöket kért. Eldöntötte, hogy egy prostituálttól fog pénzt szerezni. 

prostituált
Képünk illusztráció 
Fotó: Shutterstock

2017-ben felhívott egy kecskeméti prostituáltat, akivel időpontot egyeztetett június 14-re. A szex után a férfi elmondta, hogy nincs pénze, majd elővett egy kést és azzal fenyegette a nőt, hogy ő adjon pénzt neki. Azért, hogy a prostituált ne kiabáljon, a férfi befogta a száját, mire a nő megharapta. 

Ezért dühében a férfi többször nyakon szúrta. Amikor a nő már a földön feküdt, a férfi még többször megszúrta.

 A nő belehalt a sérüléseibe, a férfi pedig elmenekült. A prostituált holttestét a lakás tulajdonosa találta meg, a férfit elfogták a rendőrök. 

Csomagtartóban találták meg a holttestet 

Az akkor 42 éves, mátészalkai férfi 2018. november 16-án egy kisvárdai parkolóban állt, amikor egy prostituált felajánlotta neki a szolgáltatásait. A férfi ezt elfogadta, majd egy fás-bokros részre mentek az autóval. 

Ott összevesztek egymással, a vita hevében pedig a férfi megszúrta a nőt egy késsel, aki belehalt a sérüléseibe. 

prostituált gyilkosság
Fotó: Police.hu 

Pár nappal később, november 22-én a férfi a késsel, valamint egy gázpisztollyal bement egy nyíregyházi boltba. Ott a fegyver markolatával megütötte, majd hasba és combon szúrta az ott dolgozó bőt. 

A támadót másnap elfogták a rendőrök, nem sokkal később pedig a kocsija csomagtartójában megtalálták a meggyilkolt prostituált holttestét.

 A 21 éves mándoki nő holtteste fóliába volt csomagolva.