Életfogytiglanra ítélték az aljas aszódi apát, aki baltával verte halálra két lányát

Vágólapra másolva!
A 48 éves gépészmérnök és felesége válását 2022-ben mondta ki a bíróság, a közös gyerekeiket az anyánál helyezte el. A férfi ezután határozta el, hogy megöli tizenhat, illetve tizennégy éves lányait, amikor a két gyerek láthatáson lesz nála. Mindezt nem sokkal később brutális kegyetlenséggel meg is tette.
Vágólapra másolva!

Ahogy a vádirat fogalmaz a férfi előre, aljas célból kitervelt elképzeléséhez beszerzett egy baltát, aztán, amikor lányai elmentek aludni az aszódi otthonában, kihasználta a védekezésképtelenségüket, és halálra verte őket.

Most ötszörösen minősülő emberölés miatt ítélték el, amiért tényleges, fegyházban végrehajtandó életfogytigra ítélték.

Legkorábban 40 év után vizsgálhatják meg annak a lehetőségét, hogy a férfi szabaduljon, vagyis ekkor sem hagyhatja el a fegyházat automatikusan. Ez csupán egy lehetőség, amelyről majd akkor dönthet a bíróság.

Az ítélet ellen a férfi és az ügyvédje fellebbezett, azt szeretnék elérni, hogy az ítélet legyen enyhébb és határozott tartamú.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet helyben hagyását indítványozta.