Elektromos árammal kábították el, majd összegereblyézték a halakat

Vágólapra másolva!
Orvhalászat miatt kell felelnie annak a két férfinak, akik a Dunába eresztették az elektromos halászgép vezetékét, majd árammal elkábították, ezután gereblyéző módszerrel összeszedték a halakat. Mindezt úgy, hogy egyikük felfüggesztett büntetését töltötte, melyet egy korábbi hasonló bűncselekmény miatt kapott.
Vágólapra másolva!

A sükösdi férfi felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt állt, melyet épp orvhalászat miatt szabtak ki vele szemben. Ennek ellenére 2022. augusztus 2-án egy társával együtt motorcsónakkal megjelentek a Dunán azért, hogy engedély nélkül halat fogjanak. 

Ehhez egy elektromos halászgépet vittek magukkal, melynek vezetékeit a vízbe eresztették, amitől az áram bevonzotta és elkábította a halakat. Ezután gereblyéző módszerrel összeszedték és a csónakba rakták a halakat.

 Ezután a Duna bal partján 

elrejtették az eszközeiket, a motorcsónakot pedig egy úszóműhöz rögzítették, majd elhajtottak.

A szekszárdi rendőrök a Tolna Vármegyei Horgászegyesületek Szövetségének munkatársaival közösen igazolták a két orvhalászt, elrejtett eszközeiket megtalálták és lefoglalták.

Az ügyészség a két férfi ellen orvhalászat miatt emelt vádat, ezért a büntetett előéletű férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását javasolta azzal, hogy korábbi felfüggesztett büntetését is le kell töltenie.

Emellett javasolta elkövetéshez használt eszközök elkobzását. Az ügyben a bajai bíróság dönt.

Novemberben a Mosoni-Dunánál értek tetten egy orvhalászt, aki szigonypuskával lőtte le a halakat. 2020-ban a Holt-Dunánál két férfi másfél millió forintnyi értékű halat fogott illegálisan. Két idős rajkai férfi pedig szintén engedély nélkül tett szert több, mint 20 kilónyi zsákmányra.

Forrás: Ügyészség