Egy egykori szocialista miniszter keveredett egy 30 milliós korrupciós ügybe

Vágólapra másolva!
Egy 30 millió forintos korrupciós ügy miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség pénteken Baja Ferencet, egykori szocialista környezetvédelmi minisztert és országgyűlési képviselőt. Ebben az ügyben befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatti nyomozásában eddig hat személyt hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség. Az ügyben érintett Molnár Zsolt szocialista országgyűlési képviselő is, akinek a mentelmi jogának a felfüggesztését kérte az ügyészség az Országgyűléstől.
Vágólapra másolva!

A rendelkezésre álló adatok szerint a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló Budapesti Közlekedési Zrt. 2019 elején közbeszerzési eljárást indított a részvénytársaság telephelyein teljesítendő informatikai üzemeltetés és fejlesztés szolgáltatásra. A közbeszerzési eljárásra egy kft. tett ajánlatot – írta közleményében a Központ Nyomozó Főügyészség. 

A megalapozott gyanújuk szerint Baja Ferenc – volt környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter, 1994 valamint 2014 közötti egykori szocialista országgyűlési képviselő – 2019 júniusában Budapesten találkozott egy, az ajánlatot tevő gazdasági társaság működésében jelentős befolyást gyakorló férfival, aki stratégiai és üzleti kérdésekben döntött, ugyanakkor hivatalos tisztséget a cégben nem töltött be. 

A volt miniszter a kft. tendernyertességének esetére 30 millió forint készpénzt kért azért, hogy a szerződés létrejöttét és fenntartását – a korábban betöltött pozícióiból és a meglévő politikai kapcsolataiból eredően meglévő befolyásának érvényesítésével – ne akadályozza – tették hozzá. 

Baja Ferenccel, miután a szocialisták megnyerték a választásokat 1994. május 30-án
Baja Ferenccel, miután a szocialisták megnyerték a választásokat 1994. május 30-án. Most gyanúsítottként hallgatták ki
Forrás: AFP

Az ügyészség szerint a korrupciós megállapodásról értesülve Molnár Zsolt szocialista országgyűlési képviselő megkérte a volt minisztert, hogy az ő részére is kérjen a férfitól 40 millió forintot azért, hogy a szerződést ő se támadja. Baja Ferenc 2019 júniusában egy újabb találkozó keretében Molnár Zsolt kérését tolmácsolta a férfinak. 

Előzetes megállapodásuk alapján a férfi 2019 novemberében Baja Ferencnek 30 millió forint készpénzt adott át.

A politikus később arra hivatkozással is kért pénzt a férfitól, hogy sikeresen hárította el a keretszerződés cégre vonatkozó kedvezőtlen módosítását. Ezért a férfi további 7 millió forintot fizetett ki, azonban az ezt követően Baja Ferenc által havi rendszerességgel kért további 2-3 millió forintot, de ezt a kérést visszautasította.

A nyomozó főügyészség pénteken gyanúsítottként hallgatta ki Baja Ferencet társtettesként, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével.

 A politikus nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

Molnár Zsolt elveszítheti a mentelmi jogát

A Legfőbb Ügyészség korábban azt közölte: a rendelkezésre álló adatok szerint a BKV 2019 elején közbeszerzési eljárást indított a telephelyeinek informatikai üzemeltetési és fejlesztési szolgáltatásra, a közbeszerzési eljárásra egy kft. tett ajánlatot. Baja Ferenc volt miniszter és egykori országgyűlési képviselő 2019 júniusában Budapesten találkozott egy, az ajánlatot tevő gazdasági társaság működésében jelentős befolyást gyakorló férfival, aki stratégiai és üzleti kérdésekben döntött. A volt miniszter a kft. tendernyertességének esetére 30 millió forint készpénzt kért azért, hogy a szerződés létrejöttét és fenntartását - politikai befolyásának érvényesítésével - ne akadályozza.

A közlés szerint Molnár Zsolt - a korrupciós megállapodásról értesülve - megkérte a volt minisztert, hogy az ő részére is kérjen a férfitól 40 millió forintot azért, hogy a szerződést ő se támadja. Baja Ferenc 2019 júniusában egy újabb találkozó keretében Molnár Zsolt kérését tolmácsolta a férfinak. Miután a kft. elnyerte a tendert, a férfi 2019. augusztus 6-án, Budapesten 40 millió forintot adott át Molnár Zsoltnak - írta az ügyészség.

Közölték: Molnár Zsolt cselekménye társtettesként elkövetett befolyással üzérkedés bűntettének a megállapítására alkalmas.

A felmerült bizonyítékok alapján 

a legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél indítványozta Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

A büntetőeljárás országgyűlési képviselővel szembeni lefolytatására - így a tényállás részleteinek további tisztázására - a mentelmi jog felfüggesztését követően nyílik lehetőség - írta a Legfőbb Ügyészség.