Donáth Anna büszke a Rákosi titkáraként dolgozó nagyapjára

Donáth Anna, Dobrev Klára Veszprémben 2022-ben
donath dobrev
Fotó: DK Veszprém/Facebook
Vágólapra másolva!
A dollármédiának nyilatkozott Donáth Anna, aki büszkén mesélt kommunista felmenőiről, a történelmi tények azonban mást mondanak Donáth Ferenc hősiesnek beállított múltjáról, mint ahogyan a Momentum elnöke emlékszik.
Vágólapra másolva!

Donáth Anna interjút adott az Amerikából finanszírozott nyugat.hu-nak. A portált működtető alapítvány a Nemzeti Információs Központ által nyilvánosságra hozott tavalyi jelentés szerint 12 ezer dollár támogatást kapott az Amerikai Egyesült Államokból.

A beszélgetésben családjáról, felmenőiről és saját politikai pályájáról is beszélt. A Látószög Blogon Fekete Rajmund történész elemezte az egyórás interjút, amelyben Donáth Annát, mint harcos és befolyásos nőt vezetett fel a műsorvezető, aki a beszélgetés egy adott pontján szinte mentegetni is kezdte a kommunista családi múlt miatt a politikust. 

A Momentum elnöke családi történeteket mesélt, majd egy ponton - ahogyan a Látószög blog fogalmaz - 'büszkén, csillogó szemekkel" vázolta nagyapja, Donáth Ferenc múltját. 

Politikus volt, illetve ügyvéd-jogász Jászberényből, aki az illegális kommunista párt alapításában is már ott volt, őt a második világháborúban zsidó származása ellenében nem azért bújtatták, mert a holokauszt elől menekítették meg, hanem az illegális kommunista mozgalmisága miatt. Tehát ő nagyon korán involválódott a közéletbe, a politikába, és nyilván nagyon sok minden történt vele az évek folyamán, és formálódott a gondolatisága, egészen addig, amíg el nem jut a reformkommunizmusig és a Nagy Imre társaságig

- mondta Donáth Anna. A történész azonban pontosította a tényeket:

Donáth megrögzött kommunistaként nemcsak az illegalitás időszakában, hanem 1945-től is kulcspozíciókat töltött be. Az 1945 novemberi választás eredményeképpen a Nemzetgyűlés kommunista frakciójában ült, illetve a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, egyúttal a párt Falusi Osztályának vezetője lett. 1948-ben leköszönt az államtitkári címéről, hogy az MKP Központi Vezetősége (KV) Főtitkársági Irodájának legyen a vezetője. Donáthból tehát Rákosi Mátyás titkárságvezetője lett

- írta Fekete Rajmund, hozzátéve: Rákosi szeme és füle volt, sőt a pártfőtitkár „agrárpolitikai szakértőként” is számított rá. 

Donáth Anna az interjúban arról is büszkén mesélt, hogy az ötvenes évekbeli földosztás is nagyapja nevéhez kötődik. 

Donáth már 1943–1944 folyamán a KMP/Békepárt agrárprogramján dolgozott, melynek alapján 1946 őszén elkészült az MKP agrárprogram-tervezete, amelyet a neve alatt hoztak nyilvánosságra, méghozzá Rákosi (!) ajánlásával

- írta Fekete Rajmund, aki részletezte Donáth Ferenc tevékenységét. 

Donáth nagyapja annak a Rákosi Mátyásnak volt a titkárságvezetője, akinek nevéhez mégiscsak a legkeményebb kommunista terror időszaka köthető Magyarországon.

Hozzátette: 

1945 és 1956 között közel 400 embert végeztek ki politikai okokból, és csaknem minden harmadik felnőtt ellen indítottak hatósági eljárást, miközben 700 ezer honfitársunkat hurcoltak kényszermunkatáborba. A védelmükbe vett rendszer – melynek Donáth Ferenc is meghatározó alakja volt – az első pillanattól az utolsóig totális diktatúra volt 

- foglalta össze a történelmi tényeket Fekete Rajmund.