Dömötör Csaba: A Momentum büszke arra, hogy miattuk nem érkeztek az uniós források

Hajnalmiklós, Hajnal Miklós, Momentum, képviselő
Hajnal Miklós, a Momentum országgyűlési képviselője nyilvánosan beismerte azt, ami évek óta tudható volt
Fotó: Youtube
Vágólapra másolva!
A dollárbaloldalt képviselő Momentum már nyíltan büszkélkedik azzal, hogy ők járták ki az uniós források felfüggesztését – minderről Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda beszélt annak kapcsán, hogy Hajnal Miklós azzal büszkélkedett, hogy miattuk indult több brüsszeli eljárás.
Vágólapra másolva!

Korábban senki nem gondolta volna azt, hogy Magyarországgal szemben indulhat jogállamisági eljárás, kötelezettségszegési eljárás – így büszkélkedett a momentumos Hajnal Miklós azzal, hogy pártjuk is hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországgal szemben több brüsszeli eljárás indult. Hajnal Miklós szerint a Momentum európai parlamenti képviselőinek, Cseh Katalinnak és Donáth Annának komoly szerepük volt abban, hogy hazánk ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat.

Az ellenzéki párt elnökségi tagját vallomása után még a műsorvezető is számon kérte. Hajnal Miklós ezután érdemi magyarázat helyett csak a kormánypárti szavazókra mutogatott.

És azt is tudja, hogy most nagyon sokan azt mondják a nézőink közül, hogy ez hazaárulás? Mert akkor ezek szerint a két EP-képviselő miatt nem jutott hozzá Magyarország az európai uniós forrásokhoz?

- tette fel a kérdést a riporter. Biztos van, aki így gondolja. Én azt gondolom, hogy ezek inkább a kormánypárti szavazók – hangoztatta Hajnal. 

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint megdöbbentő, hogy az ellenzéki politikusok közül egyre többen nyíltan vállalják, hogy ők érték el a Magyarországnak járó uniós források felfüggesztését. 

A Momentum Magyarországon megválasztott, elvileg Magyarországot képviselő politikusai azt tartják a legnagyobb büszkeségüknek az elmúlt öt évből, hogy most már következménye is van az eljárásoknak, és nem kapjuk meg a nekünk járó pénzeket, és ezt ők járták ki. Nincs több kérdésünk.

Dömötör Csaba hozzátette: szerinte bőven akadnak Magyarországon olyan emberek, akik szintén hazaárulásnak tartják, hogy az ellenzéki képviselők hazánkkal szemben dolgoznak Brüsszelben.