Döbbenetes változás az időjárásban

Eső, Esős, időjárás, esernyő, illusztráció,
Erősen felhős, borult lesz az ég.
Fotó: Shutterstock/Julia Sudnitskaya
Vágólapra másolva!
Mozgalmas lesz az időjárás vasárnap, mivel hidegfront érkezik, így erősen felhős vagy borult lesz az ég - közölte közösségi oldalán a HungaroMet Nonprofit Zrt.
Vágólapra másolva!

A Dunántúlon és a Duna mentén már most is előfordulnak záporok (később akár egy-egy zivatar is lehet), illetve eső is, amelyek napközben már a Dunától keletre is több helyen lesznek jellemzőek. Estefelé nyugat felől határozottan elkezd csökkenni a felhőzet, vele együtt a csapadékhajlam is, miközben az északnyugati szél az Észak-Dunántúlon egyre több helyen megélénkül. 

A hőmérséklet csúcsértéke 11 és 17 fok között várható.

Fotó: fotó: HungaroMet Nonprofit Zrt.

Legfrissebb posztjukban azt írják, hogy ez csak az előhírnök. A hidegfront még Németországban van, de már előtte is kialakultak záporok, illetve eső is az emelkedő meleg-nedves szállítószalagnak köszönhetően. 

A nap során futószalagon (vagy most épp szállítószalagon) érkeznek a záporos gócok, sőt a Dunántúlon zivatar is kialakulhat, majd késő este a hidegfront is megérkezik 

- fogalmaztak a közösségi oldalukon.

Fotó: fotó: HungaroMet Nonprofit Zrt.

Mivel a keleti, északkeleti országrészben éjjel (illetve még most is) vékonyabb volt a felhőzet, emiatt ott 0 fok köré csökkent a hőmérséklet.