Béketeremtők: Donald Trumppal tárgyalt Orbán Viktor Floridában

Vágólapra másolva!
Donald Trumppal találkozott Floridában Orbán Viktor. A tárgyalások első számú témája a béke. Erre utal a miniszterelnök Facebook-oldalán közzétett kép is. Az Orbán Viktor vezette magyar delegáció helyi idő szerint délután öt órakor érkezett a helyszínre, ahol egy órán keresztül tárgyaltak Donald Trumppal és munkatársaival. A megbeszélés után közös vacsorával és koncerttel folytatódott a program - mondta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-nek.
Vágólapra másolva!

 

Találkozó Donald Trump elnökkel. Make America great again, Mr. President! - írta a közösségi oldalán Orbán Viktor kormányfő. 

ORBÁN Balázs; SZIJJÁRTÓ Péter; ORBÁN Viktor; TRUMP, Donald
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő és Donald Trump korábbi amerikai elnök, republikánus elnökjelölt tárgyalása Trump floridai rezidenciáján, Mar-a-Lagóban 2024. március 8-án. A miniszterelnök mellett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Takács Szabolcs, Magyarország washingtoni nagykövete
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Nem először találkoztak

A magyar kormányfő és Donald Trump nem először találkozott, Trump elnökként már 2019-ben fogadta Orbán Viktort a Fehér Házban. A két politikus 2022-ben is találkozott. Trump a mostani előválasztási kampányban is többször elismerően nyilatkozott Orbán Viktorról. A magyar kormányfő pedig a béke garanciájának nevezte a volt amerikai elnököt.

Orbán Viktor csütörtökön Washingtonban Kevin Robertsszel, a leghíresebb amerikai konzervatív kutatóintézet, a Heritage Alapítvány elnökével folytatott panelbeszélgetést az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolatainak jövője címmel, a magyar stratégiai gondolkodásról a kialakuló globális biztonsági, gazdasági és társadalmi konfliktusok korszakában.

Kölcsönös tisztelet, jó kapcsolat

Orbán Viktor és Donald Trump nem először találkozik, Trump elnökként már 2019-ben fogadta a magyar miniszterelnököt a Fehér Házban. 

Akkor Trump elismerően nyilatkozott Orbán Viktorral kapcsolatban, kiemelve a kormány erőfeszítéseit a migrációval szemben a biztonság érdekében, és a találkozó a tervezettnél jóval hosszabb ideig tartott.

A két politikus 2022 nyarán találkozott legutóbb Trump bedminsteri birtokán, és Orbán Viktor akkor felszólalt az amerikai jobboldal legnevesebb seregszemléjén, a CPAC-en is.

„Rendkívül tiszteletreméltó”

A 2022-es találkozó óta Trump 2023 decemberében egy rendezvényen Orbánt Viktort rendkívül tiszteletre méltónak nevezte, és kifejtette azon véleményét, hogy szerinte a magyar miniszterelnök nagyszerű vezető.

Orbán Viktor a Tucker Carlsonnak adott interjúban arról is beszélt, hogy a jelenlegi helyzetből az egyetlen kiút az, hogyha Donald Trump egykori elnök visszatér a hatalomba, és a korábbihoz hasonló külpolitikát folytat. A gesztusok mögött azonban felsejlik az, hogy a két vezető a legfontosabb kérdésekben - ilyen a woke, a genderideológia, a migráció, a határvédelem, a béke - egyetért.

A mostani találkozónak az is jelentőséget és aktualitást ad, hogy szerdán kiderült: a szuperkeddi előválasztási eredmények után, ahol tarolt Donald Trump, visszalépett egyetlen állva maradt republikánus riválisa, Nikki Haley.

Nemrég az amerikai CPAC-en úgy fogalmazott Trump:

Nagyon tiszteletem Orbán Viktort, az itteniek is nagyon tisztelik. Egy szívós, okos ember.

A republikánus politikus felidézte Orbán Viktor szavait is, aki az évértékelőjén arról beszélt, 

Szeretnénk, ha Donald Trump visszatérne az Egyesült Államok elnöki székébe, és békét csinálna Európa keleti felén.


Trump: Béke lesz a Földön

Még idén február elején Donald Trump a Truth Social oldalán a Breitbart cikkét megosztva köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnöknek, amiért a magyar kormányfő a francia Le Pointnak adott interjúban arról beszélt, hogy Trump az egyetlen vezető az Egyesült Államokat és Európát tekintve, aki elég erős ahhoz, hogy véget vessen az ukrajnai háborúnak.

Köszönjük Viktor, nem hagyjuk cserben a világot. Béke lesz a földön, akárcsak négy évvel ezelőtt!

 – fogalmazott közösségi oldalán a volt amerikai elnök.