Azzal büszkélkedett a momentumos képviselő, hogy „Magyarországgal szemben” dolgoznak Brüsszelben

hajnalmiklós, donáthanna
Hajnal Miklós beismerte: A dollárbaloldal, Cseh Katalin és Donáth Anna is azon dolgozott, hogy ne érkezzenek a hazánknak jogosan járó források
Vágólapra másolva!
Az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt hétfő este a momentumos Hajnal Miklós. A balliberális párt elnökségi tagja arról beszélt, hogy uniós képviselőik, Donáth Anna és Cseh Katalin mit értek el Brüsszelben. Szerinte a két momentumos „egy csomó olyan dolgot csinált az elmúlt öt évben az Európai Parlamentben, amiről azt gondoltuk volna korábban, hogy nem megvalósítható”.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet összefoglalója szerint Hajnal Miklós példaként arról beszélt, hogy korábban szerinte 

senki nem gondolta volna azt, hogy Magyarországgal szemben indulhat jogállamisági eljárás, kötelezettségszegési eljárás. 

Tehát még egyszer: 

Hajnal azzal büszkélkedett pártjuk eredményeit összegezve, hogy Magyarországgal szemben különböző brüsszeli eljárások indultak.

Azon dolgoztak, hogy ne kapjunk uniós pénzeket

A Momentum elnökségi tagja – aki korábban hazudott arról, hogy közgazdász volna – azonban nem állt meg ezen a ponton. Hozzátette ugyanis, hogy bár máskor is voltak eljárások hazánk ellen, de azoknak „ilyen súlyos következménye még akkor nem volt”, mert most „egy több, mint másfél éves folyamat volt, amíg egyáltalán a kormány el tudta érni, hogy jöjjenek az uniós pénzek”.

Hajnal tehát azt tekinti pártjuk brüsszeli eredményének, hogy a magyarok nem kapták meg a nekik járó uniós forrásokat. Donáth és Cseh tevékenysége kapcsán azt is hozzátette: „azt gondolom, hogy nekik abban komoly, komoly szerepük volt, hogy ez így alakult”.

Hajnalmiklós, Hajnal Miklós, Momentum, képviselő
Hajnal Miklós, a Momentum országgyűlési képviselője
Fotó: Youtube

Erős mondatok, még a riporter is megdöbbent

Rónai Egon is érezhette, hogy súlyos mondatok hangzottak el, mert megkérdezte: „és azt is tudja, hogy most nagyon sokan azt mondják a nézőink közül, hogy ez hazaárulás? Mert akkor ezek szerint a két EP-képviselő miatt nem jutott hozzá Magyarország az európai uniós forrásokhoz.”

Hajnal ezt hallva sem visszakozott, sőt, szerinte inkább csak a kormánypárti szavazók gondolják ezt róluk. Továbbment és a következő ciklusra szóló terveikről is beszélt: „és kétségkívül kell még eredményeket felmutatni a következő öt évben is, ezen leszünk” – mondta a momentumos elnökségi tag.

Korábban bizonyított volt, mit csinálnak

A megdöbbentő beismerésnek és programhirdetésnek voltak előzményei. 2020 őszén Donáth Anna egy vitán letagadta, hogy egyeztetett volna Magyarországról Vera Jourová uniós biztossal. A vita moderátorának kérdésére, miszerint „a Momentum egyeztetett-e Jourovával?” a képviselő azt válaszolta: „Nem egyeztetett Jourovával. Miért egyeztettünk volna?”. Hozzátette: „nem szoktam vele lefekvés előtt csacsogni arról, hogy »képzeld, Vera, már megint mi történt Magyarországon«”.

Hamar kiderült azonban az igazság. Néhány nap múlva a Hír TV hozta nyilvánosságra azt a kiszivárgott felvételt, amelyen Donáth Anna elismerte, hogy „Vera Jourovával háromnaponta beszéltem telefonon”. Donáth arról is beszélt, hogy „de rengeteg informális telefonhívás, beszélgetés történt – nemcsak velük, hanem az új Sargentinivel is, Gwendoline Delbosszal, francia képviselő a zöldektől, ő viszi tovább a magyarkérdést… és hát azt kell, hogy mondjam, hogy 90 százalékban sikeres volt az én munkám, nagyon-nagyon sok öngóltól meg tudtam őket menteni, sajnos nem mindegyiktől.”

Rendszeres kapcsolat Jourovával

Érdekes Donáth akkori szóhasználata, „magyarkérdésről” beszélt, míg most Hajnal „Magyarországgal szembeni” eljárásokról – mindkét esetben az elbeszélő szempontjából harmadik személyként került szóba hazánk.

Ezt követően is visszatérő brüsszeli politika volt a Momentum részéről Magyarország forrásoktól való elzárásának szorgalmazása. 2023 júniusában szintén Hajnal beszélt arról, hogy mégiscsak rendszeres a kapcsolatuk Jourovával: „mi pont ezért is egyeztetünk folyamatosan, elsősorban Donáth Anna – legutóbb éppen Vera Jourovával –, mert szeretnénk, hogy lássák azt, hogy mi történik Magyarországon.”

A Magyar Nemzet szerint a balliberális párt konkrétan a tanárok béremelése kapcsán is igyekezett beavatkozni. Olyan feltételek nem teljesítését emlegették a pedagógustörvény kapcsán, amelyeket a magyar kormány már teljesített. Ráadásul további feltételeket szabtak volna hazánknak egy olyan szakterületen, amely nem is uniós hatáskör. 

Ha rajtuk múlt volna, a tanárok részben uniós forrásokból történt béremelésére sem tudott volna sor kerülni idén év elején.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK