Az utcán kéregetett, ha nem kapott pénzt, késsel fenyegetőzött

Vágólapra másolva!
Néhány napnyi ámokfutás után elfogták azt a férfit, aki a kecskemétieket tartotta rettegésben. Főleg az utcán kéregetett, és azt, aki nem adott neki pénzt, halálosan megfenyegette.
Vágólapra másolva!

A vád szerint a felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt álló csongrádi férfi október 26-án este Kecskemét belvárosában követni kezdett egy fiatal fiút, miközben folyamatosan pénzt kért tőle.

Akkor sem állt le, amikor a fiú mondta neki, hogy nem ad, sőt ezután 

mindkét kezét zsebre tette és bökő mozdulatot tett, azt a látszatot keltve, hogy ott kést tart, majd ki is mondta, is, ha nem kap pénzt, le fogja szúrni a fiút.

Aztán valamivel meg is bökte.

Fotó: Forrás: Ügyészség

Bár a fenyegetés komoly félelmet keltett a fiúban, továbbsietett és nem adott pénzt az erőszakos kéregetőnek, aki még ekkor is megfenyegette azzal, hogy figyelni fogja.

Három nap múlva ugyanez a férfi ismét pénzt kért, egy arra járótól, de ez alkalommal sem kapott. Amikor a közelben tartózkodó szemtanúk rászóltak a nem tágító kéregetőre, ő 

trágár módon kiabálva előbb veréssel fenyegette meg őket, majd indulatosan felkapott egy fém szemetest és eldobta. 

Azok, akik mindezt látták, halálra rémültek.

Még aznap este a belvárosban a lakatot lefeszítve ellopott egy női biciklit, amit elfogásakor megtaláltak nála, és így hamar visszakapta a tulajdonosa.

 

Ezután kiderült az is, hogy néhány nappal korábban ő volt az, aki a hajnali órákban egy belvárosi hotel előtt szétszakította a szemetes zsákokat és azok tartalmát kiborította a járdára.

Hosszú időre börtönbe kerülhet, ugyanis egyrészt négy bűncselekménnyel gyanúsították meg, másrészt mindezt próbaidő alatt követhette el, így azt a büntetést is le kell ülnie, ha elítélik.