A nyugtató sem hatott – kegyetlen ámokfutásba kezdett egy férfi Kaposváron

rendőrségi sziréna, forrás: pixabay.com
Vágólapra másolva!
Ököllel ütötte a barátnőjét, és szétvert egy telefonfülkét egy férfi Kaposváron. Egy vita miatt kezdett tombolni. A legmegdöbbentőbb az egészben az, hogy korábban rengeteg nyugtatót vett, ami úgy tűnik nem hatott.
Vágólapra másolva!

Noha a húszas éveiben járó férfi nagyobb mennyiségű nyugtatót vett be, így is össze tudott veszni az élettársával. Amikor ezután egy kaposvári telefonfülkéből fel akarták hívni a nő rokonait, a férfi még indulatosabbá vált, mivel a készülék nem fogadta el a bedobott pénzt.

Dühében a kagylót többször a telefonkészülékhez csapta, később pedig – miközben az élettársa még bent volt – berúgta a fülke ajtajának alsó üvegtábláját.

Ezután az élettársát ököllel megütötte, majd kirángatta a telefonfülkéből, és a földre lökte. A tombolást csak akkor hagyta abba, amikor a rendőrök megérkeztek.

Fotó: Forrás: ügyészség

A tomboló férfit közérdekű munkára ítélhetik.