A Dunában találtak rá egy rejtélyesen eltűnt nő holttestére

Vágólapra másolva!
Egy hónapja látták utoljára szerettei Idát, az idős, beteg asszonyt, akit a Dunában találtak meg a csepeli rendőrök – írja a Metropol. Az asszony a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Jánoshidán élt, de több mint egy hónapja nem adott életjelt magáról. A család utolsó információja szerint január 29-én fejsérüléssel szállították be a Jászberényi Szent Erzsébet Kórházba, ahonnan másnap saját felelősségére távozott, de nem ment haza.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet összefoglalója szerint

a nőnek nem először veszett nyoma, de legkésőbb a nyugdíj megérkezésére hazatért, ám most nem így történt. 

Családja mindenhol kereste, mivel úgy tudták, hogy az utolsó eltűnésekor a Boráros téren és a Kelenföldi pályaudvar környékén bukkant fel, és éjszakánként melegedőkben húzta meg magát, ezért leginkább erre a környékre koncentrálták a kutatásukat.

A lap szerint a beteg jánoshidai asszony magas fokú agysorvadásban szenvedett. Feltehetően eltűnéseinek köze volt a betegségéhez. A rendőrök Csepelen, a Gubacsi hídnál, a Dunában találtak rá a nő holttestére. Rejtély, hogy került oda az asszony, de idegenkezűség az ügyben nem merült fel.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK