Villamos és autó ütközött össze Budapesten az I. kerületben

Vágólapra másolva!
Összeütközött egy villamos és egy autó Budapest I. kerületében, a Krisztina körút és a Koronaőr köz kereszteződésénél - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Villamos és autó ütközött Budapesten az I. kerületben, egy embert a tűzoltók feszítővágóval mentettek ki - írja a Katasztrófavédelem.
 

Az útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani, a tömegközlekedésben is fennakadásokat okoz a baleset.
 

A BKK Info korábban azt közölte, hogy az 56-os villamos mindkét irányban az Alkotás utcán át közlekedik a Széll Kálmán tér és a Móricz Zsigmond körtér között. A kimaradó szakaszon pótlóbusszal lehet utazni.

A BKK frissítésében azt írta, az 56-os villamos már a teljes útvonalon közlekedik.