Újabb részletek derültek ki a történelmi mértékű tanári béremelésről - videó

Vágólapra másolva!
Megtörtént a tanárok és óvónők több mint 32 százalékos béremelése, a reál szakosok még jobban jártak.
Vágólapra másolva!

Vonzóbbá válik a tanári pálya és a reál szakosoknak még nagyobb motivációt ad a mostani nagy mértékű béremelés – jelentette be Szentkirályi Alexandra. A kormány betartotta az ígéretét, és azonnal átlagosan 32,2 százalékos béremelést kaptak a tanárok és óvónők – tette hozzá a kormányszóvivő.  

Brüsszelből nekünk járó pénz még csak ígéret, de a béremelés már valóság. A magyar kormány költségvetési forrásból biztosította a béremelést, ami tovább folytatódik, és a tanárok bére a diplomás átlagbér 80%-át fogja elérni a kormányzati ciklus végére.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, az 1990-es rendszerváltás óta nem látott tanári béremelés érkezett február 5-én, sőt a magyar oktatástörténetben nem volt példa arra, hogy egyik napról a másikra 32,2 százalékkal emelkedjenek a bérek. Valaki már korábban megkapta az emelt bért. A tankerületek adatai alapján az I. fokozatban a megemelt átlagfizetés 601 992 forint, a II. kategóriában 679 135 forint, egy átlagos iskolaigazgató pedig 1 018 403 forintot keres januártól. A költségvetésben 340 milliárd forintos béremelési alapot hoztak létre, amiben "egy cent európai uniós támogatás sincs", így magyar adófizetői pénzből kapják meg a pénzüket a tanárok. A dollárbaloldal milliókat kereső brüsszeli képviselői az elmúlt években mindent elkövettek annak érdekében, hogy a tanárok bére ne emelkedjen, miközben az utcán próbálták hergelni az embereket.