Több százezres tabletet lopott el egy mentőautóból egy budapesti férfi

mentő, mentőautó
Vágólapra másolva!
Egy budapesti férfi tavaly februárban egyik ismerősénél volt, mikor az rosszul lett és mentőt kellett hozzá hívni. Amikor a mentősök a beteggel foglalkoztak, a férfi ellopta a mentőautóban lévő tabletet, majd elrejtette, de sikertelenül.
Vágólapra másolva!

Tavaly február 19-én késő este egy 22 éves férfi a III. kerültben volt az egyik ismerősénél, mikor ismerőse rosszul lett, ezért mentőt kellett hozzá hívni. A kiérkező mentők a mentőautóban ellátták a férfi ismerősét. Eközben a férfi kihasználta, hogy a mentősök a beteget ápolják, 

ezért bemászott az autó vezetőfülkéjébe és kivett onnan egy 150.000 forint értékű tabletet. 

mentő, mentőautó
A mentőautó vezetőfülkéjéből lopta el a több százezres tabletet egy férfi. 
Fotó: origo

Ezután a férfi a tabetet az út másik oldalán a fűben lerejtette, de a mentősök észrevették a férfi gyanús viselkedését és azonnal megtalálták az ellopott tabletet, majd hívták a rendőrséget.

Az ügyészség a férfit lopással vádolja és arra kérte a bíróságot, hogy tárgyalás nélkül próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélje. 

Berlinben egy pénzszállítót autót rabolt ki négy férfi. Budapesten pedig egy benzinkúton tették ugyanezt. Debrecenben két grúz férfi rabolt ki egy pénzszállítót autót, de előtte egy nő táskáját is elvették.